A szegények püspöke többszörös apa

Fernando Lugo, Paraguay elnöke a napokban DNS-teszthez vérmintát adott, miután egy apasági keresetben ilyen értelmű bírósági végzés született augusztus 10-én. A most 59 éves Lugót, aki korábban San Pedro tartomány igen népszerű püspöke volt, az utóbbi években több esetben is érte hasonló vád. Egy ízben az akkor már államfő Lugo elismerte egy kétéves kisfiú esetében az apaságát, ráadásul ezzel azt is, hogy valójában még az előtt ejtette teherbe Viviana Castillót, hogy a Vatikánból felmentették volna papi hivatása alól.

Ismert egy másik, még korábbi időpontú félrelépése is, amelynek tényét közvetve - legalábbis a paraguayi sajtó értelmezése szerint - azért elismeri Lugo, noha az anya soha nem élt apasági keresettel. Az elnökön orvosai augusztus elején limfómát diagnosztizáltak, ezért két hete Brazíliában sugárterápiás kezelésen esett át. Hazatérte óta orvosai tanácsára nem vesz részt nyilvános eseményeken, ám a napokban kivételt tett, közeli ismerőseinek egy kis csoportja meglátogathatta, köztük volt a 22 éves Fátima Rojas és férje is, akiknek tavaly novemberi esküvőjén ott volt az elnök. Fátima anyja, Mirtha Maidana akkor közölte a sajtóval, hogy az államfő részvételének oka az esküvőn rém egyszerű, ugyanis ő a lány apja.

A vérmintavétel miatt nagy visszhangot kiváltó mostani ügy az első olyan eset, amikor bírósági eljárásig fajult a dolog. Hortensia Morán állítja, hogy hároméves fiának Lugo az apja. A hölgy szerint 2007-ben választási kampánysegítőként került intim kapcsolatba az utóbb győztes elnökjelölttel. A 40 éves Morán jelenleg Asunción egyik szegények lakta külvárosában szociális gyerekintézet igazgatója. Mint a helyi Ultima Hora írta, várhatóan két hét múlva lesz ismert a három laboratóriumban is elvégzendő vizsgálat eredménye.

Egy nappal a vérvétel hírét követően a sajtóhoz fordult egy másik hölgy is, aki azzal fenyegetőzött, hogy újra bírósághoz fordul. A 27 éves anya tavaly decemberben ugyanis visszavonta az apasági keresetét, miután az ügyvédek különmegállapodást kötöttek. Az államfő nevében felajánlottak rendszeres havi apanázst és azt, hogy a 2002-ben született gyerekével kap egy fővárosi házat is.

Fernando Lugo népszerűségének aligha ezek a nőügyek ártanak, még akkor sem, ha az ellenzék tavaly emiatt lemondásra szólította fel. A szegények püspökéből lett elnökjelölt annak idején, 2008-ban a voksok 42 százalékát kapta a 61 éve kormányzó Colorado párt jelöltjének 31 százalékával szemben. Sokan azt várták, hogy határozott baloldali politikát követ majd, ám minthogy a törvényhozásban mozgalmának nincs többsége, a reformígéretekből vajmi kevés valósult meg. A La Nación lapban ismertetett közvélemény-kutatás szerint csak 31 százalék tartja jónak az elnök teljesítményét, míg további 39 százalék átlagosnak. A felmérés azelőtt készült, hogy az elnök megkapta az első kemoterápiás kezelést. Mindenesetre Lugo nyilatkozatában jelezte, szándékában áll a választásokon kifejezett népakaratnak megfelelően 2013-ig az ország élén állni.

A paraguayi elnök Cristina Fernandez Kirchner argentin államfővel
A paraguayi elnök Cristina Fernandez Kirchner argentin államfővel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.