A romák kálváriája
A múlt héten Franciaország megkezdte minden nem francia roma kiutasítását, mintha az egész csoport bűnös tevékenységet folytatott volna, anélkül, hogy rendes bírósági eljárás állapította volna meg, hogy egyes egyének valóban követtek-e el bűncselekményeket, vagy veszélyt jelentenek a közrendre. A franciaországi események a 2008-as olaszországi „biztonsági csomagot” követik, mely szerint az úgynevezett „nomádok” veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra, és a nem olasz állampolgár romák kiutasításához vezető rendkívüli jogszabályokat fogadtak el.
A bűnözői magatartás megállítása legitim kormányzati cél. De erre hivatkozni európai uniós állampolgárok etnikai alapon történő kiutasításakor ellentétes több, a faji megkülönböztetésről szóló EU-s direktívával és az emberek szabad mozgásának uniós alapelvével.
Széles körben elfogadott jogi alapelv, hogy a bűncselekményt kezelni az egyén bűnösségének bíróságon történő megállapításával lehet. Ráadásul, elítélt bűnözőket nem szoktak csak úgy deportálni az otthonuknak számító EU-országba. Az európai jog éppen hogy azt követeli meg, hogy minden egyes esetben külön kell megállapítani, vajon a deportálás szükséges-e, és arányos-e az elkövetett bűncselekmény súlyosságával, más körülményeket (mint például az egyén kapcsolata a közösséggel) is figyelembe véve.
Természetesen az európai társadalmaknak nem kell tolerálniuk a bűnös és antiszociális viselkedést. De egyetlen etnikai csoportra sem jellemző kizárólag ez a kórtan, és mindenkinek egyenlőnek kellene lennie a törvény előtt. A második világháború óta az európaiak elfogadhatatlannak találták egyes csoportok etnikai alapú kollektív büntetését vagy tömeges elűzetését, ezért most, a biztonság nevében félretenni az alapvető emberi jogokat, azaz a romák begyűjtése aggasztó precedenst teremt.
Ezzel szemben a francia kormánynak természetesen joga van a romák munkavállalásának esélyeit és fejlődésük lehetőségeit elősegítő intézkedéseket számon kérni eredeti hazájuktól, Bulgáriától és Romániától. Hiszen így a romák kevésbé éreznék magukban az ösztönt és a kényszert, hogy másik országba költözzenek. A francia álláspontra válaszul a svéd kormány is kezdeményezett egy a romák integrációját elősegítő közös európai akciót.
A romák be szeretnének és be is tudnak illeszkedni, ha lehetőséget kapnak –ezt az alapítványom programjai bebizonyították. A romák ugyanarra vágynak, amire a többségi társadalom: egy megfelelő szolgáltatásokkal ellátott otthonra, tisztességes oktatásra a gyermekeiknek, olyan állásra, amelyből eltarthatják családjaikat, és hogy párbeszédet folytathassanak a többséggel. Azért vándorolnak szerte Európába, mert hazájukban ijesztő diszkriminációval szembesülnek és szenvednek a nélkülözéstől. Az EU-nak fel kell ismernie, hogy a probléma páneurópai jellege átfogó és hatékony stratégiát követel meg a romák integrációja érdekében.
A polgárok jólétének és jogainak biztosítása elsősorban az egyes uniós tagállamok felelőssége. Helyi és nemzeti szinten kell megvalósítani az integrációt elősegítő foglalkoztatási, oktatási, egészségügyi és lakásügyi politikákat és programokat. De az EU-nak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy Európa-szerte motiválja, koordinálja, pénzügyileg segítse és ellenőrizze ezeket a programokat egy uniós szintű terv alapján.
2009-ben az EU támogatta a romák támogatásának „kifejezett, de nem kizárólagos” elvét, és az Európai Bizottság megengedte strukturális alapok felhasználását lakáscélú intézkedések támogatására a marginalizált közösségek, különösen a romák számára. Ez üdvözlendő lépés, de a romák támogatásának „kifejezett, nem kizárólagos” elvét az oktatásra, az egészségügyre és a foglalkoztatásra is ki kell terjeszteni. A legfontosabb megváltoztatni a strukturális alapok elköltésének szabályait, hogy az egészségügyben és az oktatásban már kora gyermekkortól felhasználhatók legyenek, ne csak az átképzésekben.
A roma közösségekre jellemző strukturális szegénység szorosan összefügg a gyenge minőségű oktatással és a munkanélküliséggel. A bizottság Európa 2020 nevű kezdeményezése pontos célokat határoz meg az iskolát befejezők számát és foglalkoztatási szinteket illetően minden EU-állampolgár számára. A romák mindkét területen annyira lemaradtak a többi állampolgárhoz képest, hogy a leszakadók felzárkóztatása is része kellene hogy legyen az Európa 2020 tervnek.
A romák és a többségi társadalom közti legnagyobb különbség nem kulturális vagy életmódbeli – ahogy azt sokszor a média ábrázolja –, hanem a szegénység és az egyenlőtlenség választ el bennünket. A különbségek nemcsak fizikaiak, hanem mentálisak is. A szegregált iskolák akadályozzák az integrációt, előítéletet és sikertelenséget termelnek. A különélés nagy nyomornegyedekhez vezetett, ahol nem megfelelőek az egészségügyi és egyéb viszonyok a méltóságteljes élethez. A romák kálváriája a XXI. században gúnyt űz az európai értékekből és befeketíti a kontinens lelkiismeretét.
A romák kálváriája nem csak rövid távú biztonsági kérdés, amelyet pár drákói szabállyal meg lehetne oldani úgy, hogy embereket egyszerűen átkényszerítünk egyik államból a másikba. Ez nemcsak hogy aláássa az európai értékeket és jogi elveket, de nem is foglalkozik a probléma gyökerével.
Európa legnagyobb etnikai kisebbségeként az unión belül élő romák jelentik a népesség legfiatalabb és leggyorsabban növekvő csoportját. 2020-ra például Magyarországon a munkaerőpiacra lépő fiatalok harmada roma lesz. Európa nem veszíthet el még egy generációt. Ez emberi jogi és alapvető jogokat érintő kérdés, és kulcsfontosságú az európai társadalmak békéje és kohéziója érdekében.
A szerző a Soros Alapítvány elnöke. Copyright: Project Syndicate, 2010 www.project-syndicate.org
