Késik a bányászok kiszabadítása
Az Esperanza (Remény) nevet kapott táborban a családtagok immár váltják egymást, hiszen legalább további 90 napig kell még várniuk szeretteik felhozatalára. Közben várják a lehetőséget, hogy újra híreket kapjanak lentről. Érzelemteli rövid üzenetváltások: Esteban Rojas például azt ígérte feleségének, hogy a 25 évvel ezelőtti polgári egybekelés után feljövetelét egyházi esküvővel ünneplik meg.
Negyvennyolc órája már a bányászok is tudják, hogy alaptalanok a reményeik, miszerint hamarosan ki tudnák menteni őket. – Most a pszichológusokon a sor, hogy segítsenek átlendíteni őket a mélypontokon, a depresszión – ismerte el Jaime Manalich egészségügyi miniszter a családtagok körében.
Az augusztus 5-i bányaomlás után tizenhat nap telt el teljes bizonytalanságban mind fent, mind lent, minthogy nem érkezett semmiféle életjel. A szakértők ennyi idő elteltével már csak két-három százalék esélyt adtak, hogy még túlélőkre bukkanhatnak. A tizehetedik napon megtörtént a csoda: a sokadik fúrás végre célba talált, a fúrófej elérte a felszín alatt 688 méter mélységben lévő menedékhelyet, és a bányászok első üzenetükben közölték, hogy mind a 33-an jól vannak. Egész Chile ünnepelt vasárnap este. Sebastian Pinera elnök, aki a hírre azonnal helikopterrel a San José bányához érkezett, végül csak a következő látogatásakor, kedd este közölte a bányászokkal, hogy az örömbe üröm is vegyül: kimentésük hosszabb időt igényel.
A bányászok turnusvezetője, Luis Urzúa a fúrócsövön leeresztett telefonkábelnek köszönhetően beszélgethetett az elnökkel, akinek azt mondta: „Azt reméljük, egész Chile összefog értünk, hogy a függetlenség szeptember 18-i nemzeti ünnepére kikerüljünk ebből a pokolból.” Pinera válaszában megígérte, hogy nem fogják a bányászokat magukra hagyni, ám őszintén kimondta, hogy a szeptemberi időponttal szemben a reális az, hogy a karácsonyt tölthetik már együtt családjukkal.
Az elmúlt négy napban több kérdés is tisztázódott. Mint az 56 éves Urzúa az egyik chilei lapnak elmondta, augusztus 5-én 13 óra 40-kor omlott be a domb, majd egy későbbi földmozgáskor olyan mennyiségű homok és kő szakadt alá, hogy percekig levegőt se tudtak venni. Amikor a látásuk kitisztult, észlelték, hogy a vájatot hatalmas kőszikla zárta el.
Laurence Golborne bányászati miniszter a tulajdonosok felelősségére hívta fel a figyelmet. Szerinte a bányászok azért nem tudtak időben a felszínre jutni, mert a fő szellőzőakna mellett egy szakaszon hiányzott a mentőlétra. Pedig a San José-i bányát 2007-ben bezárták egy baleset után, újranyitását csak azzal a feltétellel engedélyezték, hogy a szellőzőakna mellett fel lehet menni a felszínre. Az egyik tulajdonos, Alejandro Bohn – a La Tercera lap szerint – azzal mentegetőzött, hogy viszont náluk a bányászok húsz százalékkal magasabb bért (havi 1100 dollárnak megfelelő pesót) kapnak, mint más hasonló bányáknál.
Azt is tudni immár, hogy a turnusvezető határozottságának köszönhetően rendkívül beosztóan gazdálkodtak a menedékhelyen talált halkonzervekkel: 48 óránként ettek csak egy keveset, így valamennyien majd tíz kilót leadtak. Tejük csak egy rövid ideig, vizük viszont szerencsére végig volt, s a sisakjuk lámpáihoz elem is.
Szerdától már egy második – nagyobb alma térfogatú – furat is vezet a menedékhelyre, így fentről több gyógyszert és tubusos glükózt, csokoládét, élelmiszert és vitamint tudnak leküldeni. (Chile a NASA-hoz fordult speciális űrhajóstáplálékért.) A második furaton időnként sűrített oxigént is juttatnak le, illetve gyakoribb a kommunikáció. A bányászok egyike egészségügyi képzést kapott, így tájékoztatni tudja a fent lévő orvosokat.
A számítások szerint eddig ötmillió dollár ment el a mentésre, s még legalább ugyanenynyibe fog kerülni annak a speciál is fúrótoronynak a működtetése, amely hivatott egy 66 centiméter átmérőjű, acélcsővel bélelt vájatot kialakítani, hogy legkésőbb karácsonyra fel tudják hozni a 33 bányászt.
