Húsz év haladékot kap a paksi erőmű?

Avilágharmincországábanüzemelő 441 reaktor 16 százalékkal részesedik a villamosenergiatermelésből, ez az arány azonban folyamatosan módosul.

Ennek oka, hogy hol leállítanak, hol üzembe helyeznek egy-egy újabb blokkot.

A ma működő atomerőművek nagy többsége a második generációhoz tartozik, ezeket a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben építették (ide tartozik a paksi atomerőmű). Ezek az atomerőművek biztonságosan működnek, és úgy építették őket, hogy tervezett üzemidejük lejárta után sem okoz gondot az üzemidő tíz-húsz-, sőt esetleg harmincéves meghosszabbítása – Paksot további húsz évig működtethetnénk.

Az elmúlt évtizedekben számos atomerőmű-típust fejlesztettek ki, amelyeket az erőművek harmadik generációjának nevezünk. A jobb biztonsági paraméterekkel jellemezhető harmadik generációs atomerőművek elterjedése azonban még várat magára. Újra és újra felmerül ugyanakkor a második generációs erőművek üzemidőhosszabbításának, illetve bővítésének kérdése. Magyarországon a hosszabbításról 2005-ben, a bővítésről tavaly született parlamenti döntés, utóbbi meglehetősen furcsa körülmények között: a határozatot nem előzte meg olyan társadalmi és parlamenti vita, amelyet parlamenti határozat írt elő, és a kormány is beígért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.