Haitin a romeltakarítás évekbe telhet

Több mint hét hónappal a pusztító erejű, a Richter-skála szerinti 7-es földrengés után Haiti lakóinak 15 százaléka, mintegy 1,3 millió ember még sátortáborban él, s rövid távon semmi reménye arra, hogy biztos fedél kerüljön a feje fölé.

Az év végéig tervezett 125 ezer átmeneti, egyszerű szerkezetű faházból eddig csak 8 ezer készült el. Bill Clinton, volt amerikai elnök az újjáépítési bizottság vezetőjeként néhány hete még amiatt panaszkodott, hogy a márciusi nemzetközi donorkonferencián megajánlott mintegy tízmilliárd dollárnyi segélynek csak töredéke érkezett meg a számlára.

A bizottság a múlt héten végül 1,6 milliárd dollár nagyságrendű projektet tudott jóváhagyni, ennek nagyobb részét romeltakarításra fordítják. Várhatóan két-három évbe is telik, amíg megtisztítják a törmeléktől a fővárost, Port-au-Prince-t, amelynek a sátorerdők mellett az összedőlt elnöki palota lett a jelképe.

Ám az újjáépítést nem anynyira a pénzhiány, hanem a kormányzat érzékelhető tehetetlensége, bürokratizmusa, korrupciója hátráltatja. Erre panaszkodik az a mintegy nyolcszáz segélyszervezet is, amelyek munkájának köszönhető, hogy a drámai állapotok közepette sem tört ki járvány, éhséglázadás.

Ebben a légkörben tervezik a kontinens legszegényebb országában megválasztani novemberben René Préval mostani elnök utódját. A választási bizottság végül nem engedélyezte a (többségében munkanélküli, a sátortáborokban és nyomornegyedekben élő) fiatalok körében rendkívül népszerű hiphopénekes, Wyclef Jean indulását. Így jelöltnekmaradnak lényegében a régi arcok, akiknek többsége a populistává vált lelkész, Jean-Bertrand Aristide egy évtizeddel ezelőtti hatalmakor, vagy a szárnya alól kikerült Préval éveiben eddig is már játszott politikai szerepet, betöltött miniszteri posztot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.