Távirati stílusban

Janukovics új alkotmányt akar

Az elnöki hatásköröket erősítő alkotmányreformot, a gazdaságilag független Ukrajna megteremtését és az európai integráció folytatását szorgalmazta Viktor Janukovics ukrán államfő (képünkön) kedden a függetlenség ünnepén kiadott nyilatkozatában. Az elnöki nyilatkozatra reagálva Szerhij Vlaszenko, az ellenzéki Julija Timosenko Tömbjének (BJuT) egyik képviselője jelezte, hogy Janukovics pártjának nincs meg az alkotmánymódosításhoz szükséges 300 fős többsége a parlamentben. (MTI)

 

Carter fogolyt szabadítana

Jimmy Carter volt amerikai elnök hamarosan Észak-Koreába utazik, hogy ott megkísérelje kieszközölni egy ott fogva tartott amerikai állampolgár szabadon bocsátását. Carter a 30 éves Aijalon Mahli Gomest próbálja meg hazavinni. A bostoni férfit áprilisban ítélték 8 évi szabadságvesztésre, három hónappal azután, hogy elfogták, amikor kínai oldalról átlépte az északkoreai határt. (MTI)

Kormányválság előtt Izrael

Még el sem kezdődtek a követlen izraeli–palesztin béketárgyalások, az izraeli kormánykoalícióban azonban máris megindult a harc a követendő irányvonalról. A szélsőségesen jobboldali külügyminiszter, Avigdor Liberman pártja kiválásával fenyegetőzött, amennyiben Benjamin Netanjahu kormányfő a Ciszjordániában tíz hónapra befagyasztott, s szeptember 26-án lejáró telepépítési tilalom meghoszszabbítása mellett dönt. A palesztinok a majdani közvetlen tárgyalások leállításával fenyegetőztek arra az esetre, ha Izrael nem hoszszabbítja meg a moratóriumot. (MTI)

A Blackwater milliós bírságot fizet

Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy a korábban Blackwater Worldwide néven ismert biztonsági magáncég beleegyezett 42 millió dolláros bírság kifizetésébe az amerikai exportszabályok százainak megsértéséért. A társaságot azzal vádolták a hatóságok, hogy 2003 és 2009 között engedély nélkül szállított fegyvereket Afganisztánba, ajánlott fel kiképzési szolgáltatást délszudáni csapatoknak, valamint vett részt orvlövészek kiképzésében a tajvani rendőrség megbízásából. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.