Iszlamisták támadása Mogadishuban

Egy öngyilkos robbantó és két további, katonai egyenruhát viselő fegyveres tegnap vérfürdőt rendezett a mogadishui Muna Hotelben.

Az eddigi hírek szerint az egyórás tűzharc 32 halálos áldozatot követelt, köztük hat parlamenti képviselő életét, miközben a szálloda vendégei kétségbeesetten próbáltak elmenekülni, néhányan az ablakon ugrottak ki. Abdirahman Haji Adab Ibi szomáliai miniszterelnök-helyettes az AP tudósítójának elmondta, hogy a halottak közül 19 civil, köztük egy a hotel előtt áruló asszony és egy cipőtisztító kisgyerek is. A parlamenti képviselők öt biztonsági őre is életét vesztette. Az öngyilkos merénylő akkor robbantotta fel a magára szerelt gránátokat, amikor a katonák körbevették az épületet. Állítólag a két másik támadó közül egyet élve elfogtak.

A helyi szélsőséges iszlamista al-Shabaab szervezet vállalta magára a szállodai támadást. Az al-Kaidával szoros kapcsolatot tartó al-Shabaab hétfőn indított újabb offenzívát a szomáliai fővárosban, válaszként arra a bejelentésre, hogy megnövelik az Afrikai Unió mintegy hatezer fős kontingensét, amely támogatja az átmeneti kormányt. Beszámítva a szállodai halottakat is, a legutóbbi 48 órában immár több mint kilencvenen vesztették életüket a fővárosi harcokban. A mentőszolgálat vezetője szerint a polgári sebesültek száma több mint 130.

A mogadishui átmeneti kormány szóvivője közleményben ítélte el, hogy a lázadók még a ramadánt sem tisztelik, hiszen a muzulmán böjti hónap kellős közepén indították támadásaikat.

Az Afrikai Unió hatezer fős, főleg burundi és ugandai katonai ereje Mogadishuban csupán egy kis kormányzati negyedet, a repülőteret és a kikötőt tudja biztosítani, ám az iszlamista lázadók – mint a keddi támadás jelezte – bármikor képesek még a szomáliai elnöki palota környékén is akciót kezdeményezni. Az al-Shabaab a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság döntőjekor az ugandai fővárosban is végrehajtott két bombamerényletet a meccset nyilvános tévén nézők körében, megölve 76 embert. Közleményük szerint ezzel kívánták megbosszulni, hogy ugandai katonák vesznek részt a szomáliai kormányzat támogatásában.

A kilencmilliós Szomáliában két évtizede, Siad Barre diktátor-elnök 1991-es halála óta káosz uralkodott el: a törzsi klánok, hadurak és – különösen 2007 elejétől – a szélsőséges iszlamista milíciák szüntelen háborúzása közepette. A Sólyom végveszélyben című film állított emléket az amerikai katonák sikertelen beavatkozási kísérletének 1993-ban, amit aztán a soknemzetiségű ENSZ-csapatok kivonulása is követett Szomáliából.

A merénylet helyszíne
A merénylet helyszíne
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.