Dezertőr pilótával zuhant le egy észak-koreai vadászgép

Kína északkeleti részén lezuhant egy észak-koreai felségjelzésű MiG–15-ös vadászrepülő –közölte a dél-koreai Yonhap hírügynökség. Az észak-koreai Sinüidzsu határváros repülőterétől 200 kilométerre történt balesetben a pilóta életét vesztette. A kínai hatóságok megerősítették egy kisrepülőgép lezuhanását, amelynek hovatartozását be tudták azonosítani. A kínai szemtanúk által készített fényképen egyértelműen kivehető az észak-koreai felségjelzés, valamint a több mint hatvanéves konstrukciójú repülőgép jellegzetes formája.

A dél-koreai források azt valószínűsítik, hogy a pilóta dezertálni akart, és Kína északkeleti részén keresztül Oroszországba tartott. Mivel a KNDK és Kína között érvényben lévő államközi megállapodás alapján a kínai területre érő koreai menekülteket és dezertőröket viszsza kell toloncolni, a menekülő pilóta célpontja egyértelműen az orosz Távol-Kelet lehetett. A sugárhajtású MiG–15-ös vadászgép fejlesztését 1946-ban kezdték meg a Szovjetunióban, majd az 1950–53 közötti koreai háború idején az amerikai repülőgépekkel összecsapva a korszak egyik legjobb repülőgépének bizonyult. A KNDK légiereje még mindig üzemben tartja a matuzsálemi korú gépeket.

Csaknem hatvan évvel ezelőtt már elmenekült egy MiG–15-ös Észak-Koreából. A számos technikai újdonságot tartalmazó szovjet gép ugyanis nagyban felkeltette az Egyesült Államok érdeklődését, így röplapokon 100 ezer dollárt ajánlottak annak a koreai pilótának, aki elsőként dezertál gépével. 1953 szeptemberében egy huszonegy éves hadnagy repült át MiG–15-ös vadászgépével a 38. szélességi fokon. No Küm Szok hadnagy megkapta a jutalmat, majd az Egyesült Államokba emigrált, ahol lediplomázott, majd felvette a Kenneth Rowe nevet. Évtizedeken keresztül a Boeing, a Lockheed, illetve a General Motors repüléstani mérnökeként dolgozott.

Az elmúlt évtizedekben számos alkalommal fordult elő, hogy észak-koreai légierő pilótái elmenekültek az országból. A legismertebb dezertálás 1983-ban történt. Li Ung Pjong kapitány egy gyakorlórepülés során fordult déli irányba MiG–19-es gépével. Gyorsan el akart tűnni a hazai radarok képernyőjéről, ezért 50-100 méter magasan, több mint 900 kilométeres óránkénti sebességgel repült. A szöuli elfogóvadászok először le akarták lőni, de a pilóta gépének szárnyát billegtetve jelezte, hogy nem támadó szándékkal érkezett. Li Ung Pjong később a dél-koreai légierő ezredese lett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.