Friss hallal, gyümölccsel, zöldséggel és építőanyagokkal megrakott kamionok sora várakozott napokon át a Marokkó területén lévő, de spanyol fennhatóság alá tartozó Melilla exklávé bejáratánál. Tüntető marokkóiak akadályozták meg a határátlépést: nemcsak a kamionok kényszerültek vesztegelni a rendkívül szigorúan védett, hat méter magas elektromos kerítéssel elzárt, kamerák és őrtornyok pásztázta határsávban, de a gyalogosforgalmat is megbénították a tiltakozók. Pedig naponta legkevesebb 35 ezer marokkói kel át a határon, akik dolgozni vagy bevásárolni mennek Melillába.

A spanyol sajtó némi értetlenséggel figyeli az incidenst, s nem talál magyarázatot a konfliktus kiéleződésére. Rabat és Madrid között ugyan időről időre kiújul a feszültség a két autonóm város, Ceuta és Melilla miatt, amelyet Marokkó magáénak követel, de arra, hogy blokád alá vonják az exklávékat, ritkán kerül sor. Annál is kevésbé, mivel ezzel a marokkóiak önmagukat is sújtják. A határon ugyanis nemcsak élénk kereskedelmi forgalom zajlik, hanem a csempészetnek és az emberkereskedelemnek is ez a terepe. Ha valaki olykor blokádot rendel el, akkor azok a spanyolok, akik ilyen módon próbálják megfékezni az illegális bevándorlást.

Ezúttal azonban a marokkóiak zárták le a határt, pontosabban egy radikális, a két spanyol exklávé elszakadásáért küzdő szervezet aktivistái. Ráadásul szokatlanul agresszívan viselkedtek, betörtek a „senki földjére”, s olyan fotómontázsok révén készült plakátokat akasztottak ki, amelyeken véres kezű spanyol rendőrnők láthatók. A tiltakozásnak ezt a szokatlan formáját az válthatta ki, hogy a megelőző hetekben többször is dulakodásba torkolló incidensek voltak a Melillába igyekvő marokkóiak és a határőrök, valamint biztonsági erők, köztük rendőrnők között. A férfiúi méltóságukban megalázott muzulmánok pedig ez utóbbit nem viselték el. Jobb belátásra s a napokig tartó blokád feloldására végül saját asszonyaik bírták rá őket, akik jobbára takarítónőkként dolgoznak melillai spanyol családoknál, s nem akarták kockáztatni egyetlen megélhetési forrásukat.

A melillai incidens aztán felkavarta a spanyol belpolitika állóvizét is, s főleg az ellenzéki Néppárt próbálta azt a maga javára fordítani. Előbb Esteban González Pons, a konzervatív PP titkárhelyettese sietett a helyszínre, Melillába, majd őt követte a párt főtitkára, a volt miniszterelnök José Maria Aznar. Mindkét politikus a kormány tehetetlenségét hangsúlyozta, s a hatóságok – mindenekelőtt a rendőrnők – iránti szolidaritásukat demonstrálták, ám a madridi kormányhivatalból azonnal postázták a választ is: érdekes, hogy Aznar miniszterelnöksége nyolc éve alatt nem talált alkalmat Melilla meglátogatására, most viszont megpróbál a zavarosban halászni.

Vihar egy pohár vízben, visszhangozza a madridi sajtó, miközben a melillai konfliktus minden apró részletét taglalja, hiszen komoly hírrel mostanság alig lehet megtölteni az újságot. De azért hétfőn Rabatba utazik a spanyol belügyminiszter, még mielőtt a bolhányi incidens elefánttá nőne. A spanyol–marokkói kapcsolatok ugyanis – exklávé ide vagy oda – jónak mondhatók, hiszen a két ország szorosan együttműködik a terrorizmus elleni harcban és az illegális bevándorlás akadályozásában.

Marokkói zászlót akaszt a határkerítésre egy fiú