Vírushordozó, nem angyal

A HIV vírus hordozójaként kondom nélkül közösült férfi partnereivel, akik elől elhallgatta fertőzöttségét. Egyes német lapok „fekete angyalnak” vagy éppen „biológiai fegyvernek” nevezik Nadja Benaissát: a No Angels nevű női popformáció tagját súlyos testi sértéssel vádolják a hesseni Darmstadtban zajló büntetőperben. A 28 éves énekesnő elismerte, nagyot hibázott, vallomása szerint azonban senkit sem akart megfertőzni. Félresiklott gyermekkorát, drogfüggőségét, korai terhességét, no meg a popiparban rá nehezedő nyomást tartja felelősnek azért, hogy önmaga előtt is letagadta a vele történteket.

Németországban mindenesetre heves vita dúl arról, hogy Benaissát el lehet-e ítélni azért, mert HIV-fertőzöttként mindenfajta védekezés nélkül feküdt le a betegségéről mit sem sejtő férfi akkal. Az ügyészség azt gondolja, hogy igen, mert a nő annak a kockázatnak a tudatában volt, hogy megfertőzheti ágyasait. Ezért hat hónaptól akár tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik a popsztárt. A vád szerint az énekesnő 2000 és 2004 között három különböző férfi partnerével szexelt úgy, hogy az illetőkkel nem közölte betegségét. Egyik volt szeretője meg is kapta a vírust. Az illető az aktus után több évvel Nadja nagynénjétől szerzett tudomást alkalmi szeretője fertőzöttségéről. A szövetségi köztársaságban már ítéltek el HIV-fertőzött embereket a Benaissáéhoz hasonló perekben. Az AIDS ellen küzdő aktivisták szerint a pellengérre állítás, a megbélyegzés nem használ az ügynek, csak félelmeket gerjeszt.

Benaissánál még 1999-ben, egy terhességi vizsgálat során fedezték fel a HIV vírust. Egyes orvosok azzal nyugtatták, nagyon kicsi az esélye annak, hogy bárkit megfertőzhet. Mások azt mondták, jó, ha még tíz évet él. A lány akkor 17 éves volt, megszülte kislányát, Leilát, akit később elvettek tőle. A perben most arról beszélt, hogy a diagnózis idején nem volt ura önmagának. Drogfüggő volt, az utcán élt. Tizennégy éves korában elszökött otthonról, miután rossz társaságba keveredett. Amikor aztán befutott a popszakmában, attól félt, hogy a „hír” kettétörheti karrierjét. Az egyik bulvárlap állítólag meg is zsarolta. Azt sejti, hogy kitől kaphatta meg a vírust, de sosem kereste a bűnöst.

A marokkói apától és szerbiai roma anyától származó Nadja már gyerekkorában elkezdett érdeklődni a zene iránt. A Frankfurtban született lány indult több tehetségkutató versenyen. Karrierje akkor kezdett felfelé ívelni, amikor 2000-ben negyedik tagja lett a No Angels nevű lánybandának. Az együttes lemezei több millió példányban keltek el, három éven át Németország és Európa egyik legsikeresebb könnyűzenei formációja volt. A No Angels dicstelen véget ért, a slágerlisták korábbi éllovasai a 2008-as belgrádi Eurovíziós Dalfesztiválon csúnyán leszerepeltek: a huszonöt döntős között szégyenszemre a 23. helyen végeztek.

Benaissa szólókarrierrel próbált visszatérni. Tavaly Frankfurtban, éppen koncert előtt letartóztatták, tíz napot vizsgálati fogságban is töltött, miután a HIV-fertőzés átadása miatt egykori szexpartnere feljelentette. A darmstadti perben még több tanút, így a volt No Angels három másik tagját is meghallgatják.

Nadja Benaissát súlyos testi sértéssel vádolják
Nadja Benaissát súlyos testi sértéssel vádolják
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.