A történet egy ártatlan gratulációval akár be is fejeződhetett volna. Az egyik tokiói helyi önkormányzat ugyanis júliusban, a közelgő idősek napja előtt felkereste a japán főváros legidősebbnek mondott férfiját, hogy száztizenegyedik születésnapján emléklapot adjon át neki. A matuzsálem helyett azonban 32 éve mumifikálódó maradványait találták az illetékesek. Ezzel csak az első dominó dőlt el, és a sorra napvilágot látó, idősekkel kapcsolatos botrányok a szigetországban nagy felzúdulást váltottak ki. Sokan kérdezik, hogy a társadalom vajon nem tud vagy nem akar az idősekkel megfelelő módon foglalkozni?

Néhány nappal a fenti eset után kísértetiesen hasonló történt a legidősebbnek hitt tokiói nővel, aki 113 évesként volt nyilvántartva. Őt hetvenkilenc éves lánya 1986 óta nem látta, és nem is tudta megmondani, merre van. A hozzátartozók mindkét esetben több millió jen értékű nyugdíjat vehettek fel az évek, évtizedek során. Az archaikusnak mondott lakossági nyilvántartásra igencsak rossz fényt vető történetek után a hatóságok vizsgálódni kezdtek. Megállapították, hogy országszerte legalább kétszáz olyan, száz évnél idősebb japán lehet, akiről nem tudják, hol van. A szakértők szerint a világ egyik legrohamosabban öregedő társadalmában ez csak a jéghegy csúcsa.

A szeptemberi idősek napja előtti szomorú történetek nem feltétlenül a nyugdíjcsalások miatt fájdalmasak, hanem azért, mert sokszor nemcsak a hatóságoknak, hanem a hozzátartozóknak sincs információjuk arról, hogy az idősek merre vannak. Egyesek ezt a nagyvárosi izoláció, a családi kötelékek felbomlásának számlájára írják, mások hozzáteszik, hogy gyakran az idősek kérése az, hogy egyedül lehessenek. Ekkor azonban az állami szociális ellátásnak kellene segítséget nyújtania, de részben az idősgondozásban tapasztalható kóros munkaerőhiány miatt ez gyakran elmarad. 2009-ben például több mint kétezer idős ember halt meg egyedül az otthonában, és előfordult, hogy hetekighónapokig nem is találtak rájuk. A munkaerőhiány csökkentésére a japán hatóságok szigorú feltételekkel engedélyeznék néhány külföldi országból érkező ápolók munkavállalását. Az előírások – főleg a nyelvismeretre vonatkozóan – azonban annyira szigorúak, hogy az elmúlt két évben vizsgázó ötszáz indonéz ápolójelöltből mindössze kettő teljesítette a tesztet.

Ez a valóság egy jóléti, hoszszú várható élettartamú társadalomban, ahol a lakosság közel egynegyede 65 év feletti? – kérdezték a japán napilapok. Az ügy hatására az egészségügyi miniszter elrendelte, hogy minden száztíz évesnél idősebb személlyel találkoznia kell a helyi hatóságok képviselőjének. Ám azért a botrányok nem módosítanak azon a 25 éve változatlan statisztikán, mely szerint a japán nők várható élettartama a világon a leghosszabb, 86 év.