Birobidzsán – száműzetés az új hazába
Birobidzsánt a nemzetközi proletariátus országának szánták: olyan helynek, ahol az addig kisebbségben élők nemzeti létüket megélhetik. A Zsidó Autonóm Körzet hivatalosan 1934-ben alakult meg. Két évtizedre rá Ilja Ehrenburg modern gettóként írja le a zsidó megyét.
Stratégiai okokból választották a Kínával határos lakatlan távol-keleti területet. A szélsőséges klíma, a kegyetlen körülmények hamar kijózanították a húszezer – az oroszországiak mellett Argentínából, az Egyesült Államokból és az akkori Palesztinából érkező – önkéntest, hatvan százalékuk pár évre rá elhagyta a területet. A második világháború után újra erősödő antiszemita kampány alatt már tervben volt a zsidók erőszakos áttelepítése a 36 ezer négyzetkilométeres megyébe, ezt végül Sztálin halála akadályozta meg. A központi vasútállomás előtt hatalmas menóra áll, a városba vezető úton pedig Birobidzsán nevét cirill mellett héber betűkkel, jiddisül jelzik. A hivatalok falán orosz és jiddis tábla lóg. A Lenin-szoborral ékesített főút mentén álló boltok felirata is kétnyelvű. A Bira folyó partján pedig az Izraelita Színház áll. Előtérben a névadó Sólem Aléhem tollából származó Hegedűs a háztetőn szoborba öntött másával.
A 75 ezres városban ma is működik a Birobidzsaner Stern; igaz, az 1990-ig teljesen jiddis lap a kétoldalas mellékletet leszámítva ma már oroszul jelenik meg, hetente kétszer. Az ötezer példányszámú újság szerkesztőségében egyetlen újságíró beszél jiddisül. Az egyébként kozák gyökerű Jelena Szarasevszkaja angol–jiddis szakon végzett a helyi egyetemen.
– Zsidók nincsenek is a szakon. De ez igaz a még működő jiddis nyelvű általános iskolára és óvodára is – mondja Szarasevszkaja, aki szerint a lap jiddis vonala ma már csupán hagyományőrzés. Különösen miután az elmúlt húsz évben a zsidó lakosság jelentős része Izraelbe vagy a közeli Habarovszkba költözött.
– Az 1,2 százalék csak azok aránya, akik az összeíráskor követelték a zsidó eredet bejegyzését. A valóságban többen vagyunk – magyarázza a birobidzsáni születésű Anatolij Rabinovics. A kormányzati hivatal 58 éves munkatársa szerint az elmúlt évtizedek során sokan nevet változtattak és asszimilálódtak, de az 1,2 százaléknál jóval többnek él valamilyen rokona Izraelben.
Ám nemcsak a zsidók aránya, de a teljes lakosság is csökken. A megyében ma 180 ezren élnek. A húsz évvel korábbi 220 ezer csak azért nem esett nagyobb mértékben, mert az elvándorlást mérsékelték az északi vidékekről betelepülő oroszok. Az elköltözés oka elsősorban anyagi, az átlagfizetés hivatalosan nettó 11 ezer rubel (1 rubel kb. 7 forint).
– Az aranytermelés már a múlté, a vas- és magnéziumszármazékok kitermelése még nem futott fel eléggé – ad képet Gennagyij Petrov. A megye gazdasági minisztere szerint a földek java a Szovjetunió felbomlása óta parlagon hever befektetőkre várva, akiket Petrov szavai szerint a helyiek „a tenyerükön hordoznának”. A 75 kilométerre fekvő Kínából azonban már megjelentek a földbérlők (földvásárlásra nincs módjuk), és a magukkal hozott idénymunkások is, szezonban akár négyezren.
A kínaiak jelenléte erős az építőiparban is. Moszkva tart a kínai gazdasági expanziótól – és Petrov sem tartja teljesen veszélytelennek a helyzetet. A határfolyó Amuron át éppen a megyéből vezethet az első híd Kínába, a 2008-as kormányközi megállapodás nyomán. A transzszibériai vasútvonal révén az ország vérkeringésébe kapcsolódó térségen fut majd át a Kínát célzó Kelet-Szibéria–Csendes-óceán-olajvezeték is. 2004-ben felépült a megye első zsinagógája is. – Ide kommunista zsidók érkeztek annak idején. Én sem vagyok vallásos, de bejárok az istentiszteletre – vallja be a zsinagóga hetvenéves gondnoka. Vitalij Legyer apja 1931-ben az elsők között érkezett Birobidzsánba Vityebszkből. Ma alig huszonöt fő jár rendszeresen a haszid zsidó közösségből érkezett rabbi vezette imákra.
– Sok újságíró itt valami „szovjet Izraelt” keres, aztán csalódva látják, hogy ez egyszerűen Oroszország – mondja ki a tanulságot a birobidzsáni samesz.
