Munkásvezér Porschéval

Porschét hajt, és havonta több mint 13 ezer eurót keres – mindez elég a német polgári sajtónak, hogy „luxusbaloldaliként” vagy „pezsgőben fürdő szocialistaként” gúnyolják.

A Baloldal társelnöke, Klaus Ernst hiába hajtogatja, hogy a sportautója tízéves, havi jövedelme a levonások és a különböző jótékonysági adományok után csak ötezer eurót (körülbelül másfél millió forintot) tesz ki, mégsem tud kikecmeregni a részben saját gyártású csapdából.

A szakszervezeti vezetőből lett politikus életstílusa körüli vita azonban nem arról szól, hogy egy munkásvezér mennyi fényűzést engedhet meg magának. A probléma sokkal inkább az, hogy a jó három hónapja hivatalban lévő Ernst és pártja, különösen annak keletnémet része között komoly felfogás- és stílusbeli szakadék tátong.

Az 55 éves Ernstnek felrótt pénzéhség nem az augusztusi uborkaszezon termése. Pár hónappal ezelőtt megszellőztették, hogy állítólag „trükközött” néhány repülőjeggyel: hivatalosnak álcázott magánutakat akart elszámoltatni a Bundestag illetékes hivatalánál. Az ügyben ügyészségi vizsgálat indult. Most viszont azért borult ki a bili, mert kitudódott: a 7668 eurós parlamenti képviselői fizetése mellé 1913 eurós frakcióvezető-helyettesi pótlékot és 3500 eurós pártelnöki fizetést is kasszíroz. Egyes sajtóhírek szerint miután május közepén Gesine Lötzschcsel együtt a Baloldal társelnökévé választották, felkínálták a lehetőséget, hogy bizonyos anyagi juttatásokról lemondjon, de ő nem élt ezzel. Támadási felületet nyújt az is, hogy Angela Merkel kancellár és Guido Westerwelle alkancellár-külügyminiszter nem kap egy centet sem a CDU, illetve a liberális FDP elnöki tisztségéért. Igaz, Sigmar Gabriel, az ellenzéki SPD elnöke havonta – Bundestag-képviselői juttatásait is beleszámítva – több mint 14 ezer euró bruttót keres.

A bajor származású, eredeti szakmájára nézve elektroműszerész még a „víkendházafférral” is rátett egy lapáttal. A német sajtó kinyomozta, hogy a vasasszakszervezetben magas pozícióig jutó Ernst nem abban a tiroli parasztházban tölti szabadságát, ahol a felvétel készült. Nyári vakációinak valódi helyszíne egy sokkal nagyobb, pazarabb kivitelű épület. A pártelnök környezete a „váltást” azzal magyarázta, hogy a nagyobb ház műszaki okokból alkalmatlan lett volna a tévéfelvételre. Az érintettet minderről nem lehet megkérdezni: a tévés vitákban lendületes riposztokat elengedő politikus eltűnt a média elől.

Ernst korábban úgy nyilatkozott, a Baloldal programjában nem szerepel az, hogy mindenkinek szegénységben kellene élnie. – Bort prédikálunk, és bort is iszunk – tette hozzá. A pártban, különösen a keletnémet „oldalon” ezt másként látják. A bázis szerint ha nagyobb társadalmi igazságosságot, a gazdagok „korlátozását” követelik, akkor talán a vezetőknek saját példával kellene elöl járniuk.

A kényes kérdésekre Ernst nem válaszol
A kényes kérdésekre Ernst nem válaszol
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.