Jaroslaw Kaczynski, az ellenzékben levő lengyel Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) elnöke, a júniusi államfőválasztás vesztese „kereszteshadjáratba” bocsátkozott politikai ellenfeleivel. Pár hete kibukott belőle az, amit az április–júniusi választási kampányban gondosan rejtegetett – hogy tudniillik „tőkésíteni” óhajtja ikerfivére, a szmolenszki repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczyns ki államfő emlékét.

A legfőbb kellék, amit hadjáratában magához ragadott, az a bizonyos, fából készült kereszt, amelyet közvetlenül a tragédia után emelt egy kisebb cserkészcsoport a varsói elnöki palota előtt. J. Kaczynski, aki a kampányban maga indítványozta, hogy Szmolenszk ne legyen politikai vitatéma, veresége után teljes fordulatot vett. Kimondatlan jelszava az, hogy aki kezet emel a keresztre, az kezet emel az elhunytra, a vallásra, a hitre, sőt magára Lengyelországra. Ha az őt legyőző Komorowski államfő el akarja vitetni a keresztet, teszi ezt azért, mert a kormány is felelős a repülőszerencsétlenségért, amely valójában nem is az, aminek hiszik, hanem „meglehet”, bűnös összeesküvés, sőt merénylet eredménye. Amiben – sugalmazzák Kaczynski környezetéből – az oroszok a fő bűnösök, mert bosszút akartak állni a Grúziát bátran pártfogoló elnökön. (Bizonyíték semmire nincs, de a gyanút az efféle meglehetekkel éltetni kell.)

A bukott államfőjelöltből ömlik az epe: Komorowski és Tusk miniszterelnök kormányzó pártja, a Polgári Platform (PO) rosszabbul bánik a hit jelképével, mint a kommunisták; maga Komorowski az oroszokkal együttműködő hajdani pártállami titkosszolgálatok védelmezője, egyszersmind az immár „vértanúként” kezelt volt államfő besározója.

A lángnyelvek, amelyek a két hónapja még „mérsékelt” politikust játszó J. Kaczynskiból előtörnek, zavart, értetlenséget szültek még a PiS hívei között is. Jellemző epizódja az a mérges konfliktus, amely a pártot konzekvensen támogató napilap, a Rzeczpospolita főszerkesztője és a pártelnök között robbant ki. Pawel Lisicki – alighanem „jobbféltésből” – megírta, hogy Kaczynski, amikor látszólag a keresztet (valójában fivére hamis mártíromságát) védelmezi, olyan veszett légkört teremt, mely kedvez egyfajta lengyel „zapaterizmusnak”, egy radikálisan egyházellenes baloldal születésének.

A párhuzam a szocialista vezetésű Spanyolországba vezet. Európa „legkatolikusabb” országában Zapatero kormánya egy sor – nem „szocialista”, hanem liberális, világias – törvényt vitt keresztül (az abortusz megkönnyítéséről, az azonos nemhez tartozók házasságkötésének engedélyezéséről, az egyházi oktatás visszaszorításáról), dacára a klérus heves ellenkezésének. Lisicki, noha pro forma egyházellenes baloldalról beszél, valójában attól tart, hogy ha a Kaczynski-féle szélsőséges irányvonal folytatódik, a reakció-ellenreakció elve alapján a Lengyelországot kormányzó konzervatív-liberális PO ugyancsak szélsőséges irányba, akár balfelé is sodródhat annak ellenére, hogy erkölcsi-etikai kérdésekben hangsúlyozottan konzervatív, vezetői pedig hívő emberek.

Meglehet azonban, a főszerkesztő sokkal köznapibb dolgoktól tart: attól, hogy a PiS szavazói a nagyobbik kormánypárthoz sodródnak. Nos, ez már be is következett. A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a PO csaknem húsz százalékponttal előzi meg riválisát, a távolság kettejük között hat százalékkal nőtt.