Oszlik a füst, a hőség marad

Levegőhöz jutott Moszkva, miután hétfő délutánra enyhült az orosz fővárost napok óta beborító szmog. Az Oroszországban pusztító erdőtüzek azonban – noha csökkenőben van az általuk elfoglalt terület, jelenleg 170 ezer hektárt érintenek – a folytatódó kánikula révén a hét végén újabb városokat leptek be sűrű füsttel, rövid időre elérve Szentpétervárt és az Urál keleti oldalán fekvő Jekatyerinburgot is.

A 160 ezer ember munkáját koordináló Rendkívüli Ügyek Minisztériuma szerint a lángok nagy részét egy héten belül sikerül felszámolni. A főváros várhatóan szerdától szabadul meg a szmog javától. A sűrű füst – amelyen keresztül a hét végén a délutáni órákban szabad szemmel is károsodás nélkül lehetett nézni a Napot, ha egyáltalán látszott – hétfőre eloszlott annyira, hogy a moszkvai repülőterek lényegében már zavartalanul működtek.

A hőség azonban továbbra sem távozik Oroszország középső régiójából. Moszkvában hétfőn is újabb hőmérsékleti rekordot mértek, 12 fokkal meghaladva az ilyenkor megszokottat. A 35-39 fok körüli, két hónapja tartó kánikula az előrejelzések szerint enyhül ugyan, de az átlagosnál nagyobb meleg augusztus végéig megmarad.

A kétezer lakóházat elpusztító és félszáz ember életét követelő erdőtüzek mellett így a hőség is szedi áldozatait. Moszkvában az ilyenkor átlagosnak mondható napi 360 haláleset helyett az elmúlt időszakban több mint hétszázat regisztráltak, a növekedés (bár nem feltétlenül mutatható ki szoros összefüggés) kapcsolatban áll a szokatlan forrósággal. A mentőriasztások száma a tavaly nyárihoz képest megkétszereződött, elérve a napi tízezret.

– Negyven fok van hetek óta, nyilvánvaló, hogy ez megterheli a szervezetet – mondta a főváros egészségügyi hatóságának vezetője. Andrej Celkovszkij kijelentette, senki sem tagadja, hogy a halálokok között szerepet játszik a hőguta is. Az egészségügyi szakember ezzel arra a sajtóban nagy visszhangott keltett, orvostól származó blogbejegyzésre utalt, amely szerint a kórházak vezetése titkolni próbálja a hőség kórházi áldozatainak számát, és a holttesteket a helyhiány miatt már állítva tárolják. Celkovszkij szerint a főváros halottasházaiban 1300 holttestet őriznek, míg a kapacitás 1500.

A moszkvai kórházakban a kánikula miatt csak a sürgős műtéteket végzik el, a többit az enyhébb idő beköszöntéig elhalasztják. A 11 milliós főváros lakói a hőség elől a hétvégén előszeretettel „menekültek” a légkondicionált bevásárlóközpontokba, de hétfőn sokan újra a főváros parkjaiban hűsöltek.

Megközelíti a 340-et az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartományban a Csoucsü (Zhouqu) megyét ért természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma. 1148 ember van az eltűntek listáján – közölték a helyi illetékesek. Hivatalos források szerint a halottak száma 337-re emelkedett. Vasárnapra virradóra a heves eső következtében a hegyekről alázúduló föld és sziklagörgeteg a völgy három falujának házait rombolta le. Elzárta a rajtuk keresztülvezető folyó útját, és a sárlavina méteres magasságokban mosta el az épületeket, azok romjait és lakóit. (MTI)

A legújabb moszkvai „divat” – Szerdáig marad a szmog
A legújabb moszkvai „divat” – Szerdáig marad a szmog
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.