Világszerte tombol a természet

Washingtont nyugtalanítja, hogy a szélsőséges segélyszervezetek hatékonyabbak a kormányzatnál.

Washington aggodalommal figyeli, hogy a pakisztáni áradás milyen hatással lesz az amúgy is az összeomlás szélén álló gazdaságra, és mennyiben lassítja le az amerikaiak által Iszlámábádnak átutalt, fejlesztésre szánt pénzek célba érését. Az amerikaiakat az is nyugtalanítja, hogy a pakisztáni hadsereget teljesen leköti a mentés és segélyezés, és erőre kaphatnak az afganisztáni határvidéket bázisként használó tálibok és egyéb szélsőségesek.

Az áradás eddig legalább 1600 embert ölt meg és 12 millió pakisztáni életét sodorta veszélybe, miközben további esőzések várhatók. Rengetegen vesztették el csekély megélhetésük egyetlen forrását: a víz jószágok ezreivel végzett, a megművelt földeket elmosta.

Pakisztán korábban azt állította, hogy az amerikai nyomásra végrehajtott „terror elleni háború” eddig 35 milliárd dollárjába került az országnak, s megbénította a gazdaságot. Az Egyesült Államok több mint 10 milliárd dollárt adott Pakisztánnak a szélsőségesek elleni harchoz az elmúlt nyolc év során, az Obama-adminisztráció pedig 7 és fél milliárd dollárt ígért a következő öt évre kifejezetten nem a hadseregnek, hanem fejlesztési segítségként. Az amerikai külügyminisztérium hónapok óta tárgyal Iszlámábáddal arról, mely munkálatokkal kéne kezdeni az ország fejlesztését: az amerikaiak az áramszolgáltatás biztosítására helyeznék a hangsúlyt. Pakisztán 2008-ban a Nemzetközi Valutaalaphoz fordult, hogy elkerülje az államcsődöt.

Az amerikaiaknak az sem jön jól, hogy egyre nagyobb harag irányul Aszif Ali Zardari pakisztáni elnök felé – aki nem szakította meg európai körútját –, amiért a kormányzat gyengén és kevéssé hatékonyan reagált a katasztrófára. Mindeközben az iszlamista szervezetek erőn felül – mindenesetre a kormány hatékonyságát állítólag jóval felülmúlva – érik el, és segítik a rászorultakat – újabb fejfájást okozva Washingtonnak, amelynek mind Pakisztánban, mint a szomszédos Afganisztánban szüksége van a helyiek szimpátiájára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.