Ez a főváros azonban igen gyakran egyáltalán nincs mozgásban.

Miután a város nem szabályozza a felvonulásokat, a tüntetőknek jogában áll megbénítani a forgalmat, amikor akarják. Csak idén januártól márciusig 740 utcai demonstrációra került sor, a napi átlag nyolc és fél. Mellesleg ez javulás az előző évhez képest, amikor is több mint kilenc jutott egy napra a város irányítói szerint.

„Országunkban a tüntetés alkotmányos jog”, mondja Juan José García Ochoa, a baloldali városvezetés fő illetékese a tiltakozások ügyében. „Anynyit tehetünk: közvetítünk, hogy egyszerre biztosíthassuk a tüntetéshez és a szabad mozgáshoz való jogot.”

A mindennapos demonstrációk elvben a demokrácia jelének tűnhetnek –bizonyítékul az eszmények sokféleségére és kifejezésük szabadságára. Ám a tüntetések egyúttal követik a politikai küzdelemnek az Intézményes Forradalmi Párt (PRI) 70 éves uralma alatt kialakult, koreografált szabályait.

„A politikai rendszer sok éven át nagyon zárt volt, de nem volt tekintélyuralmi” – mondja García Ochoa. „A PRI 70 esztendeje alatt hagyták az embert tüntetni, amíg az nem veszélyeztette a párt hatalmát.”

Egy évtized telt el azóta, hogy ellenzéki pártok megtörték a PRI politikai egyeduralmát. Ám a reflex, hogy a forgalom leállításával lehet a leginkább felhívni valamire a hatóságok figyelmét, változatlanul ott gyökerezik Mexikó politikai kultúrájában.

A folyamat dinamikája oly mélyen beágyazott, hogy a város naponta internetes szolgálatán figyelmezteti a lakosságot, mely csoportok készülnek tüntetni, és hogy előreláthatólag megszakítják-e a forgalmat. Egyúttal tanácsokat is adnak az úton lévőknek. „Készüljenek fel”, hangzik a szokásos útmutatás.

Ahelyett, hogy válaszolnának a tüntetők követeléseire, „a hatóságok arra számítanak, hogy az emberek fizikailag, gazdaságilag és lelkileg kifárasztják magukat”, mondjaRenato Con suegra politikai tanácsadó, aki civil csoportok számára készít médiastratégiát. „Sajnálatos módon a tiltakozások jelentik az egyetlen módot arra, hogy a polgárok hallassák a hangjukat.”

A városi kormányzat érvelése szerint azért csökken a felvonulások száma, mert a hivatalok dolgoznak a helyi panaszok orvoslásán. Tizenkét éve még vagy 20 tüntetés volt naponta, mondja García Ochoa.

Ám véleménye szerint a helyi önkormányzat képtelen megoldani azoknak a tüntetőknek a problémáit, akik buszokon érkeznek az ország más részeiből, meghallgatást keresve a fővárosban. García Ochoa a nap egy részét telefonálással tölti: arra próbálja rábírni a szövetségi kormány tisztviselőit, hogy fogadják a fővároson kívülről érkezett tüntetőket.

Raúl Nava ellenzéki képviselőnek eddig nem sikerült a baloldali Demokratikus Forradalom Pártja által irányított városi közgyűlést megygyőznie arról, hogy vegye fontolóra a felvonulások szabályozását. „Tiszteletben kell tartani a többség jogait”, mondja. „A tüntetések számlájára írható költségekbe még csak bele sem számítják a baleseteket, a sebesülteket, akik emiatt nem jutnak idejében kórházba.”

A városi kormányzat és szövetségeseik a közgyűlésben azzal érvelnek, hogy a szólásszabadság biztosítása elsőrendű – s hogy a felvonulások szabályozása amúgy sem oldaná meg a mögöttük rejlő problémákat.

Ám Marcelo Ebrard polgármester a minap maga is elvesztette higgadtságát. Miután az elektromos művek elbocsátott munkásai egy napra leállították a forgalmat az Insurgentes sugárúton, a fő észak–déli útvonalon, kijelentette: a szakszervezet vezetőjének meg kell értenie, hogy a város lakóinak „nem kellene szenvedést okozni.”

A elektromos ipariak kétség kívül állhatatosak voltak. A város szerint több mint 860 alkalommal tüntettek azóta, hogy a szövetségi kormány tavaly októberben felszámolta az állami tulajdonú céget. A tüntetéseik által okozott kár becslések szerint a több mint 490 órán át leállított forgalom volt.

„Elegem van ezekből a felvonulásokból”, mondja a 16 éve taxis Germán Nieto Luna. Azon a napon, amikor megbénult az Insurgentes, egy fiatalembert vitt felvételi beszélgetésre és az illető sírva fakadt, amikor látta, hogy el fog késni.

Még egyes tüntetők is elismerik: felvonulásaikat megszenvedik az ártatlanok is, akiknek nincs közük az ügyhöz. Múlt héten több száz diák vonult fel a Paseo de la Reformán, az egyik főútvonalon, mert nem vették fel őket az ország egyik vezető állami egyetemére. A fiatalok ezután végigáramlottak a történelmi városközpont szűk, kanyargós utcáin majd az oktatási minisztérium előtt tartottak gyűlést. A menethez pilótahalként csatlakoztak élelmiszert, vizet kínáló utcai árusok.

„Ha öttagú bizottságot küldünk egy ilyen hivatalba, nem fognak ránk figyelni”, mondja az oktatási minisztériumra mutatva a 19 éves Armando González. „De ha elegendő nyomást gyakorol az ember kénytelenek foglalkozniuk kell veled.”

Az El Universal kétpercenként frissített weboldalának közlekedési jelentése szerint ez a reggel városszerte a szokásos képet mutatta: a diákok mellett buszvezetők csoportja vonult fel, hogy a jegyárak emelését követelje, valamint tüntetők kis gárdája az amerikai nagykövetség előtt gyülekezett, hogy tiltakozzék Arizona állam bevándorlási törvénye ellen.

Időnként a tiltakozás hatása olyan bénító, hogy a város sajtóközleményt ad ki törekvéséről: tárgyalással kíván véget vetni az akciónak. Ez történt néhány héttel ezelőtt, amikor 13 000 férfi, nő és gyerek érkezett Mexikóvárosba a szegény és nagyon távoli Chimalhuacán külvárosból. Az ellen tiltakoztak, hogy a csatornák nem bírják elvezetni a szennyvizet az esős évszak idején. (...)

„Mindig ide jövünk, de soha nem fi gyelnek ránk” – mondja az 56 éves Asunción Cortés. A nő takarításából él, és most elveszti egynapi keresetét. Hogy tüntetésük kellemetlenséget okoz Mexikóváros lakóinak? Csak a vállát vonogatja: „Bennünket ez nem érdekel, hiszen nekik itt mindenük megvan, mi pedig szegények vagyunk.”

Darío Chacón Montejo rendőrfőnök szerint ő keveset tud tenni. „Mindenkinek joga van felvonulni.”

A cikk 2010. augusztus 2-án jelent meg a The New York Times hasábjain.

Napi tüntetés Mexikóvárosban