Ezzel a véleménynyel többé-kevésbé mindenki egyetért Franciaországban.

Sarkozy már korábban is ennek köszönhette politikai sikereit: igen kemény, rendpárti beszédmód, amelynek célja a „valóságot tagadó” baloldal sarokba szorítása és a szélsőjobboldali szavazók átcsábítása volt. Az elnök azonban most, úgy tűnik, átlépett egy határt: a romák célkeresztbe állítása, az elképesztő szóhasználat (nemzeti háborút indítunk a bűnözés ellen), a megszokott rendpárti kirohanások mellett a legnagyobb vihart két dolog váltotta ki. Egyrészt az elnök nyíltan öszszefüggésbe hozta a „bevándorlók munkanélküliségét” és a bűnözés növekedését (ezt eddig csak a szélsőjobb tette nyíltan), másrészt állampolgárságuk elvesztésével fenyegette meg „az idegen gyökerű”, komoly bűncselekményeket elkövető franciákat.

Ez utóbbi sokaknál „kivágta a biztosítékot”, hiszen semmi sem bizonyítja, hogy az „idegen gyökerű” franciák (mint például maga az elnök) gyakrabban követnek el bűncselekményeket, mint mások. Másrészt a francia alkotmány első cikkelye kimondja: „A Francia Köztársaság biztosítja állampolgárai törvények előtti egyenlőségét, tekintet nélkül származásukra, vallásukra vagy bőrszínükre.” Itt tehát nincs szó „idegen gyökerű”, valamint „tősgyökeres” franciák megkülönböztetéséről.

A baloldali politikusok és a hasonló beállítottságú sajtó reagálása könnyen elképzelhető. Meglepőbb viszont, hogy a politikailag semleges regionális sajtó is egyértelművé tette az elnök szándékait. „Sarkozynek egy dolog számít, és ez az újraválasztása. Úgy tűnik, ezért semmi sem drága.” (La Charente libre); „Egyre inkább elmosódnak a jobboldal és a szélsőjobboldal közti határok.” (La Voix du Nord); „Az elnök eljutott a falig, előbb vagy utóbb fel fog merülni a Nemzeti Fronttal való szövetség gondolata.” (La Montagne); „A Le Pen család igen kellemes hírre ébredhetett: azzal, hogy az elnök egyértelmű összefüggést talált a bevándorlás és a bűnözés között, lerombolta azt a falat, amely körülvette a Nemzeti Frontot.” (Les Dernières nouvelles d’Alsace). Sarkozy politikai célja a figyelemelterelés a kormánypártot (sőt személyesen az elnököt is) fojtogató korrupciós ügyekről és a rendkívül népszerűtlen nyugdíjreformról. Mind több jel utal azonban arra, hogy a jól bevált stratégia – a szélsőjobb eszméinek átvétele – egyre kevésbé működik, mivel a gyakorlatban nem eredményes. Sarkozy nyolc éve (előbb belügyminiszterként, később elnökként) mást sem tesz, mint „leszámol a bűnözéssel” különösebb eredmények nélkül.