Tüntetés a gyülekezési jogért

Hetvenegy ember őrizetbe vételével zárult Moszkvában a gyülekezési jog védelmében rendezett tüntetés, amelyet a Kreml vegyes ellenzéke – utalva az alkotmány erre vonatkozó 31. paragrafusára – minden hosszú hónap utolsó napján tart a Triumfalnaja téren.

Senkit sem érdekelt a Moszkva központjában megrendezett ralibemutató, mégis másfél száz újságíró gyűlt össze a rendezvény körül a Triumfalnaja téren szombaton. Igaz, kameráikat nem is a Vlagyimir Majakovszkij szobra alatt csikorgó gumikkal szlalomozó autókra szegezték, hanem a nézőkre, akik szintén nem a verseny kedvéért jöttek a térre.

A Kreml vegyes ellenzéke minden hosszú hónap 31. napján – utalva az alkotmány 31. paragrafusára – a gyülekezési jog védelmében lép fel a Triumfalnaja téren, ahol a hatóság ezt sosem engedélyezi. Hol közlekedési nehézségekre hivatkoznak, hol arra, hogy más rendezvénynek adták ki a helyszínt, ezúttal a ralisoknak. Igaz, kevésbé frekventált téren engedélyeznék a tüntetést, de a helyszín mára mindkét fél számára presztízskérdéssé vált.

A tiltakozók csoportja igen vegyes: köztük volt a nemzeti bolsevikektől a demokratákig kacskaringókkal eljutó Eduard Limonov emigráns író-költő, a szélsőbalos Avantgárd Ifjú Kommunista (AKM) Szergej Udalcov, a Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot és Borisz Nyemcov egykori kormányfőhelyettest is tömörítő Szolidaritás, miként a Moszkvai Helsinki Csoport élén álló 82 éves Ljudmila Alekszejeva jogvédő is.

– Figyeljék meg, nem sokára itt majd gyerekkórházat húz fel Putyin, csak azért, hogy inkább ne is létezzen ez a tér –tárta szét a kezét Limonov a tér szélén lévő árkádok alá szorult újságírók, testőrök és járókelőknek látszó tüntetők gyűrűjében. – Kevesen vagyunk, ez igaz, de ha nincs nyílt társadalmi vita, valódi szabad sajtó és szabad választások, akkor érthető a passzivitása a többségi társadalomnak, amely ráadásul csalódott is a kilencvenes évek kaotikus demokráciájában – elemezte a helyzetet az ingére „31”-et tűző egyik tüntető. Anatolij Ohutov filozófiatanár szerint a mai orosz berendezkedés jellemzése nehezebb, mint a szovjet éráé volt. – Akkor egyértelmű volt a cenzúra léte, a politikai jogok tiprása. Most látszólag van sajtószabadság, választások, pártok, de a végeredmény mégiscsak egy „mintha demokrácia”, az ennek megfelelő „mintha elnyomással” – mondta a tanár, akinek eszmefuttatása végén néhány tucat ember „Putyin nélküli Oroszországot” kezdett skandálni. Közben az éppen arra kanyarodó versenyautók zaja mindet elnyomott.

A rendőrség húsz perc után unta meg a tüntetésperformance-ot. Néhány percenként tíz-húsz rendőr rontott a tömegbe, hogy kiragadja a legaktívabbakat, akiket a civil ruhában kamerázgató belügyesek szúrtak ki. A lökdösődésből azonban ezúttal sem verekedés, sem gumibotozás nem alakult ki. Akit mégis durván elcipeltek a rendőrök, az egy fél perc múlva már a rendőrbuszból ablakából szónokolt, vagy nemi szervet formáló uborkát lógatott ki, felajánlva a rendőröknek. Valamivel később aztán a rendőrök, majd a mögöttük érkező katonák élőláncai kiszorították a tüntetőket, újságírókat, járókelőket a Szatíra Színház elé, ahol a tiltakozók egy csoportja csasztuskák éneklésébe kezdett és ironikusan megtapsolta a rendőröket.

– Ne hagyjuk magunkat polgártársak, védjük meg az alkotmányt! – kiáltotta hangosbeszélőjébe egy idős tüntető, botjára támaszkodva. Az aszszony felé egy fiatal rendőr lépett, hasonló hangosbeszélővel, amelyen keresztül a polgártársakat távozásra szólította fel. A két beszélő jól láthatóan összemosolygott a groteszk helyzeten. A tüntetők végül elindultak az újra megnyitott metró felé. Közben a ralishow is véget ért.

Őrizetbe vesznek egy tüntetőt
Őrizetbe vesznek egy tüntetőt A szerző felvétele
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.