Túlsúlyba rejtett terhességek

Állandó súlyproblémái miatt az utcán keveset mutatkozó asszonyként ismerték Dominique Cottrez-t az észak-franciaországi Villers-au-Tertre-ben.

A Párizstól 180 kilométerre északra fekvő település lakói azonban ma már tudják, hogy milyen szörnyűséget takart a beteggondozóként dolgozó nő kövérsége. Cottrez nyolc egymást követő terhességet „rejtegetett”, bevallása szerint még saját férje előtt is. Titokban mindegyik gyerekét világra hozta, a csecsemőket aztán megfojtotta. A gondosan műanyag zacskókba csomagolt tetemeket pedig elásta – hatot saját házuk kertjében, kettőt pedig szülei egyik korábbi telkén.

Az újabb kisvárosi horror valósággal sokkolta Franciaországot. Céline Lesage ellen az idén márciusban indult meg a büntetőper, a szintén Franciaország északi régiójában élő nőnek hat csecsemőkorú gyermeke meggyilkolásáért kell bíróság előtt felelnie.

A Cottrez családot alapvetően kedves, segítőkész, udvarias embereknek tartották a hétszáz lakosú Villers-au-Tertre-ben. Az asztalosként dolgozó Pierre-Marie Cottrez az önkormányzati testület tagja volt. – Soha nem volt velük probléma, éppen ellenkezőleg, általános tisztelet övezte őket – írták helyszíni tudósításaikban a francia lapok.

Az ügyészség kiskorúak ellen elkövetett szándékos emberölés miatt indított eljárást Dominique Cottrez ellen. A vele együtt őrizetbe vett férjét azonban szabadlábra helyezték. A tetteit beismerő nő életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat.

A sorozatgyilkosságot véletlenül fedezték fel. Az asszony szülei eladták telküket, s az új tulajdonosok a terület felásása közben bukkantak emberi maradványokra. A riasztott rendőrök két csecsemő műanyag fóliába tekert földi maradványaira bukkantak. Amikor a nyomozók felkeresték Dominique Cottrez-t, a 47 éves nő spontán módon még hat további újszülöttgyilkosságot ismert el, ezeket állítólag 1989 és 2005 között követte el. A rendőrök emberi maradványok felkutatására különlegesen kiképzett kutyákkal fésülték át Cottrez-ék jelenlegi házának telkét, s ott meg is találták a hat csecsemő szintén fóliába tekert holttestét.

A negyvenhét éves gyanúsított az őt később kihallgató ügyészeknek elmondta, hogy miután az 1980-as évek közepén két lány szült, s testsúlya miatt a szülés rengeteg problémával járt, úgy határozottt: több gyermeket már nem akar. A kórházban szerzett rossz emlékei miatt azonban nem volt hajlandó orvoshoz menni. Kerek perec elutasította a fogamzásgátlók szedését, abortuszról pedig hallani sem akart. Így inkább úgy döntött: kihordja a gyerekeket, akiket aztán szülés után hidegvérrel megfojtott. – Dominique Cottrez az első igazságügyi elmeorvosi vélemények szerint teljesen beszámítható. Tudatában volt egymást követő terhességeinek, ahogy annak is, milyen szörnyűséget követett el újszülött gyermekeivel – közölte az ügyben nyomozó ügyészség.

Az észak-franciaországi Villers-au-Tertre-ben különlegesen kiképzett kutyákat is bevetettek a csecsemőtetemek felkutatására
Az észak-franciaországi Villers-au-Tertre-ben különlegesen kiképzett kutyákat is bevetettek a csecsemőtetemek felkutatására
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.