Mexikó hazatelepülők áradatára számít

Helyszíni beszámolók szerint teljes fordulatszámra kapcsolt Mexikó öt arizonai konzulátusa, miután csütörtökön hatályba lépett az országosan is élesen vitatott bevándorlási törvény a nyugati szövetségi államban.

Az USA déli szomszédja hazatelepülők, illetve panaszosok áradatára számít a jogszabály nyomán, bár az végül igen foghíjasan debütálhatott csak. Egy szövetségi bíró ugyanis éppen a legkritikusabb passzusait érvénytelenítette a törvénynek, így azt, amely megköveteli a rendfenntartóktól, hogy – Amerikában egyáltalán nem szokásos módon – nézzék meg, rendben van-e a más ügyekben igazoltatottak bevándorlási papírja.

Marad viszont az a rész például, amellyel a törvénytelen bevándorlókat tudatosan alkalmazó munkáltatók körmére néznek. Jan Brewer, Arizona republikánus kormányzója fellebbez a részleges bírói érvénytelenítéssel szemben, miközben a washingtoni igazságügy-minisztérium pedig az eredeti jogszabályt támadja, magának követelve a bevándorlásban a törvényalkotás jogát.

A The New York Times szerint az ügy a Legfelsőbb Bíróságon végződhet. Arizona a „legszellősebb” az USA határállamai közül, és napokon belül a Nemzeti Gárda 1200 katonáját vezénylik a határszakasz megerősítésére. Az Egyesült Államokban mintegy 11 millió törvénytelen bevándorló él, az első számú „kibocsátó ország” Mexikó. (Washingtoni tudósítónktól)

Az ima sem segített. Virrasztó mexikói asszonyok Phoenixben
Az ima sem segített. Virrasztó mexikói asszonyok Phoenixben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.