WikiLeaks: honnan jött és mit akar az információ felszabadítója?
Sápadt arcával és 39 évesen tökéletesen ősz hajával nem e világi figura. Julian Assange egyszemélyben üzent hadat a világunkat a „rend", a „biztonság", és a „nemzetbiztonsági érdekekre" való hivatkozással egyre inkább uralmuk alá vonó információs monopóliumok ellen, legyen az kormány, bank vagy óriáscég. Most éppen a kilenc éve tartó afganisztáni megszállásról tett közzé több mint kilencvenezer titkos amerikai iratot, és további sok ezer nyilvánosságra hozatalát jelentette be. Szerinte ezekben háborús bűntettek bizonyítékai lehetnek. (Az ügy legfrissebb fejleményeiről itt olvashatnak.)
Életéről keveset tudni. Ausztráliai éveiből arra következtethetnénk: naná, ebből a csodagyerekből nem is lehetett volna más. Assange ezt feltehetően felelőtlen újságírói historizálásnak titulálná.
Az Assange név kínai eredetű,míg anyai ágon ír és skót bevándorlóktól származik. Anyja úgy vélte, a hivatalos oktatás elfojtja a tudásszomjat és egészségtelen tiszteletet alakít ki a hatalom iránt. – Nem akartam, hogy megtörjék a lelkét – mondta a nevét egyébként nem vállaló anya a New Yorker magazinnak. Ezt a leckét Julian jól megtanulta. 14 éves korára harminchétszer költöztek, a fiú jobbára otthon tanult, és falta a könyveket. Egy interjúban azt mondta, Tom Sawyeréhez hasonlított az élete: csupa kaland és felfedezés. Az anyuka aztán új kapcsolatba vetette magát egy zenészszel, ami nem sikerült túl jól. A családnak egy idő után menekülnie kellett az erőszakoskodó férfi elől. Tinédzserkorát Assange bujkálással töltötte, az éberség élete részévé vált.
Aztán Julian egyszer csak odaszokott egy kis komputerboltba. Egy Commodore 64-en írt programokat, s a gépet anynyira megszerette, hogy anyja inkább olcsóbb helyre költöztette a családot, csak hogy megvehesse a gépet. Julian hamar rájött, intellektuális kíváncsiságát leginkább a programok feltörése elégíti ki. – Tetszett a komputerrel való interakció aszkétikussága – mondta az életét eddig egyedüliként boncolgató New Yorkernek. 1987-re egy modemet is beszerzett, mellyel bátran feltérképezhette az akkor még internet előtti számítógépes és telekommunikációs hálózatokat.
Két hacker barátjával megalapították a Nemzetközi Felforgatók miniszövetséget, és betörtek többek között az amerikai védelmi minisztérium és a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium számítógépes rendszerébe. Ekkor fogalmazta meg hackerfilozófiáját: ne sértsd meg azt a komputerhálózatot, ahova betörsz, ne változtasd meg a benne rejlő információt (csak a saját nyomaidat tüntesd el), de oszd meg másokkal!
Mindeközben Assange beleszeretett egy 16 éves lányba, akivel együtt „squattoltak”, azaz foglalt házakban éltek Melbourneben. Nem sokára kiderült, a lány terhes, így Assange 18 évesen megházasodott, fiuk született. Az ausztrál rendőrség felfigyelt a Nemzetközi Felforgatókra. A paranoia kezdett eluralkodni a húszéves Assange-on. Alig evett, nem aludt. A felesége elhagyta. Letartóztatták, és 31, hackeléssel kapcsolatos vádat emeltek ellene. Azt a rendőrség is elismerte, hogy a betörések motivációja Assange-nál többnyire az önzetlenség volt. Az információ megosztása.
A tárgyalásra várva mély depresszióba zuhant, némi időt kórházban is töltött, de főleg egy nemzeti parkban aludt, ahol valamennyire nyugalmat talált. A bíróság elenyésző pénzbírsággal büntette. Közben Assange – az édesanyjával közösen – hosszadalmas jogi harcot vívott a fia felügyeletéért. Állítólag ennek a több évig tartó, számos állami intézménnyel szemben is vívott küzdelemnek a végére őszült meg Assange teljesen. Próbált „rendes” munkát találni, végigmotorozott Vietnamon, és elkezdett fizikát hallgatni a melbourne-i egyetemen. De a szobafi zikusság nem elégítette ki a hackerek életmódjához és szellemi stimulációjához szokott Assange-ot.
Az egyetemen dolgozta ki a WikiLeaks ötletét. Az emberi küzdelmet alapvetően az egyén és az intézmények közti harcban látja, melyben az intézményi hierarchia, a pártfogók hálózata tönkreteszi az egyén lelkét és kreativitását. Az illegitim kormányzást alapvetően konspiratívnak írja le, melyben – leegyszerűsítve – az irányítók titkos kommunikációja tartja fenn a rendszert. A szabadság érdekében ezt a titkos kommunikációáramlást kell feltörni, a megoldás: a kiszivárogtatás.
A WikiLeaks 2007 januárjában indult. A szervezetnek öt állandó munkatársa van, negyvenen dolgoznak részmunkaidőben, körülbelül nyolcszáz segítőjük, és tízezer támogatójuk, adományozójuk van. Kódolt üzeneteken kommunikálnak egymással, a legbennfentesebb munkatársak nem ismerik egymást, nem tudják a többiek nevét sem. A WikiLeaks világszerte legalább húsz szerveren őrzi azt a több milliónyi iratot, amit eddig megszereztek, vagy eljuttattak hozzájuk. A rendszer a „mezei” felhasználónak bonyolult, Assange annyit mond: „sokkal biztonságosabb, mint bármelyik banki hálózat”, és ahhoz, hogy valaki eltüntesse az adatokat, tulajdonképpen az egész internetet működésképtelenné kéne tennie.
Eddig senki sem perelte be őket. Pedig fényt derítettek arra, hogy Daniel arapMoi kenyai elnök és családja hogyan juttatott ki dollármilliárdokat az országból, kiszivárogtatták a gauntánamói támaszponton létesített börtönben érvényes eljárást. Nyilvánosságra hozták többek között a szélsőséges Brit Nemzeti Párt teljes taglistáját, a titkos Bilderberg-csoport találkozóinak jegyzőkönyveit, Sarah Palin, volt amerikai alelnökjelölt elektronikus levelezését. A legnagyobb visszhangot azonban az a 2007. júliusi videofelvétel okozta, mely egy amerikai Apache helikopterről készült Irakban, és az látszik, ahogy a helikopter legénysége először feltehetően tévedésből, majd vélhetően szándékosan civilekre lövöldözik.
A WikiLeaks titokban tartja az informátorok kilétét, még akkor is, ha meglehet, a 22 éves Bradley Manning tizedes személyében az amerikai hadsereg már letartóztatta a videofelvétel kiszivárogtatóját. Assange is állandó mozgásban van, és nem tanácsos az Egyesült Államokba utaznia. Telefonszámát, e-mail címét állandóan változtatja, és néha hetekre eltűnik. „Információs aktivista vagyok” – mondja magáról, s azt vallja, a több információ már önmagában jó, hiszen okosabb döntéseket hozhatunk általuk.
Bár nem célja az újságírás megváltoztatása (s mint mondja, nem törekednek kiegyensúlyozott képet mutatni bármiről), de aWikiLeaks átformálja a médiát is. „Az újságírásnak a tudományra kéne hasonlítania, ahol a cikkeket bizonyítékokkal támasztják alá” – vallja, megvetve a szubjektivitást. Assange aktivizmusa segített az új-izlandi sajtótörvény júniusi elfogadásában, melynek célja ideális menedéket teremteni az oknyomozó újságírás számára.
Assange, ez a modern Thoreau-szerű figura nagy lépést tett az információ felszabadításáért, ami szerinte az ember felszabadulását is magával hozza. Már csak az a kérdés, elég lesz-e az általa létrehozott szervezet erkölcsi tartása ahhoz, hogy ne váljon maga is az információt monopolizáló, azzal ellenőrizetlenül visszaélő óriások egyikévé. Hiszen nála jobban kevesen tudhatják, a WikiLeakset is az irányítók titkos kommunikációja tartja életben.
