Phenjan „nukleáris elrettentéssel” fenyeget

Az Egyesült Államok és Dél-Korea közös haditengerészeti gyakorlatot kezdett tegnap: a Sárga- és a Japán-tengeren rendezett flottamanőverek célja – mint azt Robert Gates amerikai védelmi miniszter megfogalmazta –: üzenetet küldeni Észak-Koreának, hogy mérsékelje agresszív magatartását. Robert Gates a hét elején tett dél-koreai látogatásán arról is beszélt, hogy a két szövetséges állam a közös manőverrel is fokozni akarja „együttes védelmi képességét”.

Az Egyesült Államok a tervek szerint összesen hat, Phenjant figyelmeztető hadgyakorlatot tart. Szöul ésWashington egyaránt azzal vádolja Észak-Koreát, hogy március 26-án megtorpedózott és elsüllyesztett egy dél-koreai hadihajót: a Cshonan nevű dél-koreai korvett 46 tengerésze veszett a hullámsírba. Phenjan tagadja a vádakat.

A hadgyakorlatok sorozatának első manővere július 28-ig, vagyis négy napig tart, s azon csaknem nyolcezer amerikai és dél-koreai katona vesz részt, húsz hadihajó és tengeralattjáró, köztük a George Washington repülőgép-hordozó, továbbá kétszáz repülőgép.

Észak-Korea „bármely pillanatban hatalmas nukleáris elrettentéssel” élhet a tegnap kezdődött amerikai–dél-koreai hadgyakorlattal szemben – jelentette a flottamanőverek előestéjén a KCNA hivatalos phenjani hírügynökség.

„Az Egyesült Államok és a koreai báberők atomháborúval fenyegetik ezt a földet azzal az ürüggyel, hogy válaszolniuk kell egy dél-koreai hadihajó márciusi elsüllyesztésére, de Észak-Korea jogosan nukleáris elrettentéssel fog élni a hadgyakorlattal szemben. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság hadserege és népe a nukleáris elrettentő képessége alapján bármikor, ha szükséges, megtorló szent háborút indíthat, hogy megakadályozza az amerikai imperialistákat és a délkoreai báberőket abban, hogy szándékosan elérjék a háború szélére sodródást” – olvasható az észak-koreai védelmi bizottság szóvivője által kiadott közleményben, amelyet a KCNA idézett.

A héten Kína is aggodalmának adott hangot az amerikai–dél-koreai közös haditengerészeti gyakorlat miatt, úgy vélekedve, hogy az súlyosbíthatja a térségben fennálló feszültséget. „Aggodalmunkat fejezzük ki az ilyen jellegű tevékenység kapcsán” – jelentette ki Qin Gang (Csin Kang) külügyi szóvivő. Egyúttal felszólította „az érintett feleket, hogy tanúsítsanak önmérsékletet, és ne tegyenek semmi olyant, ami alkalmas lehet a térségben uralkodó feszültség fokozására.”

A George Washington repülőgép-hordozó is részt vesz a hadgyakorlaton
A George Washington repülőgép-hordozó is részt vesz a hadgyakorlaton
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.