A „nyitás" politikájának az értelme egyrészt a népi egység képének a felvázolása volt, de egyes baloldali politikusok átcsábítása a szocialisták sorainak szétzilálását is szolgálta.

Egyébként az ouverture valóban nagy nevek kormányzati funkcióval való felruházását jelentette: a népszerű, számtalan humanitárius akcióban részt vevő Bernard Kouchnerből külügyminiszter lett, Eric Besson, a szocialisták gazdasági titkára ma bevándorlásügyi miniszter, Fadela Amara, a külvárosi nők egyenjogúságáért küzdő mozgalom vezetője a külvárosokért felelős államtitkár, míg Martin Hirsch, szocialista gazdasági szakember, a szolidaritásért felelős kormányzati megbízott lett. De még a talán legnagyobb név, a Mitterrand-korszak legendás kulturális minisztere, Jack Lang is (amellett, hogy megtartotta szocialista képviselőségét) elvállalt eseti külpolitikai feladatokat „elnöki megbízottként”.

Ha a dolog szavazatszerző eredményét nézzük, a dolog sikertelennek bizonyult: Sarkozynek ugyan van „népi tábora”, de ezt nem a szocialisták jobboldali liberális politikusai átállásának köszönheti, ezek a rétegek a „kemény kéz” politikájának „köszönhetően” a szélsőjobboldali Nemzeti Front környékéről érkeztek. A „nemzeti egység” kialakítását megakadályozta a Szocialista Párt politikája is, ami az „átállókat” a kezdetektől „árulónak” bélyegezte. A szocialista politikusok átcsábításának mérlege inkább negatív: Besson keménykezűbb bevándorlási miniszter, mint akit a jobboldal valaha el tudott képzelni, Hirsch, tervei bukását látva, már távozott a kormányból, Amara külvárosi teljesítménye több mint lehangoló, Kuchner „emberjogi” külpolitikai meggyőződése pedig nemigen látszik a francia külpolitikán. Ahogy Dominique Reynié, francia politológus fogalmazott: a gesztus „éppen a saját oldalnak szól. Annak leszögezése, hogy mindenkinek a posztja egy ember akaratától függ, ez gyöngíti a kormány és a parlament hatalmát is”.

A csúnyán elveszített, tavaszi regionális választások után, a jobboldali csapatokat megnyugtatandó, az elnök bejelentette, hogy „az ouverture-politikája véget ért”. Noha a nyitás politikájának főszereplői igen időtállónak bizonyultak (mind Kouchner, mind Besson, mind Amara máig a kormány tagja), a dolog értelmét tekintve az ouverture a rupture sorsára jutott: a politika a régi maradt.

Bernard Kouchner