Dubaion át, vissza Pakisztánba
Ám e bőség mögött egy nyugtalanító tény rejlik: e háztartások közül csak igen kevés fizet jövedelemadót. Főleg azért, mert a politikusok, akik a szabályokat alkotják, egyúttal az ország leggazdagabb polgárai, és gyakorlatuk van abban, hogyan vonják ki magukat az adózás alól.
Ez probléma lenne bármely országban. Ám Pakisztánban egy működő adórendszer hiánya valami még fenyegetőbbet táplál: a burjánzó egyenlőtlenséget egy olyan társadalomban, ahol a legerősebbek gazdagságát soha nem osztják szét a közösség érdekében. Mindez olyan helyzetet teremtett, amely ösztönözte az országot gyötrő, a térségbeli amerikai politikát bonyolító felkelés elterjedését. Szomorú teljesítmény ez egy olyan országtól, amely az amerikai segélyek legnagyobb kedvezményezettjei között van: dollármilliárdok gazdagítják az állam kasszáját, és segítik vezetőit a felkelés elleni harcban.
Jóllehet a pakisztáni hatóságok az elmúlt években megpróbálták kiterjeszteni a hálót, megadóztatva a tőzsdén és az ingatlanüzletben elért nyereségeket, egész ágazatok, mint a mezőgazdaság, az elit egyik fő jövedelmi forrása, még mindig kimaradnak az adózásból.
„Ez a rendszer az elité, ők csinálták, és őket szolgálja” – mondja Rijaz HusszeinNakvi, egy nyugdíjas kormánytisztviselő, aki 38 évig dolgozott az adóhivatalban. „Torz rendszer ez, amelyben a szegényember támogatja a gazdagot.”
A probléma a csúcson kezdődik. A pakisztáni parlament képviselőinek átlagos vagyona 900 ezer dollár, a leggazdagabbé több mint 37 millió, mutatja az iszlámábádi Pakistan Institute of Legislative Development and Transparency (törvényhozás-fejlesztési és átláthatósági intézet) múlt decemberben kiadott tanulmánya.
Míg Pakisztán tavalyi adóbevétele a legalacsonyabb volt az ország történeté ben, tudjuk meg Zafar ul-Majeedtől, a Szövetségi Adóhivatal vezető munkatársától, az említett tanulmány szerint a parlamenti képviselők vagyona csaknem megkétszereződött.
Nawaz Sharif, az ország fő ellenzéki vezetője az ország választási bizottságának átadott nyilvános bevallásában közölte: 2005 és 2007 között nem fizetett személyi jövedelemadót. Sharif nagyiparos, milliomosnak vélik. Szóvivője szerint ebben az időszakban emigrációban volt, és vállalatainak vezetését rokonainak adta át. Hasonló tájékoztatást kértünk az ország elnökéről és miniszterelnökéről, de ismételt kéréseinkre egy hónap után sem reagáltak a választási bizottságtól. A két politikus megbízottai azt mondták, hogy nem rendelkeznek a kért adatokkal.
„Az adók a pakisztáni politikusok Achilles-sarkát jelentik” – mondja Jahangir Tareen. Az üzletember és parlamenti képviselő azon fáradozik, hogy a közvélemény érdeklődésének előterébe állítsa az adók ügyeit. A múlt hónapban a parlamentben nyilvánosságra hozta, hogy 2009-ben 225 534 dollár jövedelmi adót fizetett. „Ha nincs jövedelmed, akkor rendben – de akkor ne szállj be drága terepjáróba…”
A szabályozás szerint mindenkinek, aki egy év alatt több mint 3488 dollárt keres, jövedelmi adót kell fizetnie, de kevesen teszik. Akbar Zaidinek, a Carnegie Alapítvány Karacsiban dolgozó közgazdászának becslése szerint tízmillió pakisztáninak kellene jövedelemadót fizetnie – de csak két és fél millióan szerepelnek a nyilvántartásokban. Az ország több mint 170 millió polgárának kevesebb mint két százaléka fizet jövedelemadót. Pakisztán adóbevételei ezért a legalacsonyabbak között vannak a világon, egy fokkal Sierra Leone alatt. (…)
Az adóelkerülés jelentős része, különösen a gazdagok esetében, legális. Egy, az 1990-es évekből származó törvény a fő eszköz arra, hogy legalizáljanak nem dokumentált – vagy illegálisan szerzett – pakisztáni pénzeket. E törvény szerint a hatóságok nem vizsgálhatnak külföldről átutalt pénzeket. Üzletemberek és politikusok így rúpiamilliárdokat juttatnak Dubaion át vissza Pakisztánba anélkül, hogy ezt bárki firtatná. (…)
Ott vannak azután az állítólag Afganisztánnak szánt vámmentes áruk. Zaidi elmondta, hogy azok nagy része illegálisan Pakisztánbanmarad. Közte 50 ezer tonna, tavaly behozott fekete tea. „Az afgánok zöld teát isznak. Ismereteink szerint egyetlen csésze fekete teát nem ittak Afganisztánban” –mondja. (…)
Az adóbeszedők megpróbálnak kemények lenni. Amikor Nakvi vezette az adóhivatalt, széles körű ellenőrzéssel próbálkozott, amivel tiltakozások viharát váltotta ki. A lahorei feljebbviteli bíróság jogászegyesületének ügyvédei még határozatot is hoztak ki ellene.
Majeed elmondta: adóbehajtói most az egyéni villanyszámlákat használják arra, hogy felkutassanak gazdag adóelkerülőket. Nemrég figyelmeztetések százait postázták gazdag iszlámábádi háztartásoknak. Ám nehéz megfogni a politikusokat, legalábbis amíg hivatalban vannak –teszi hozzá mosolyogva.(…)
A legtöbb gazdasági tevékenység a szürkegazdaságban zajlik. A kereskedelem a gazdaság ötödét adja, de az adóknak csak 6 százalékát fizeti. Ez az ágazat az áfa bevezetésének legnagyobb ellenfele, hiszen az számlaadásra kötelezné őket. Pakisztán üzleteinek milliói közül csak 160 ezer szerepel az adónyilvántartásokban –tudjuk meg Majeedtől.
Az ország középosztályát különösen bántja, hogy nem terheli szövetségi adó a mezőgazdaságot. Pedig az az ország lakosságának több mint a felét foglalkoztatja, és profitja főleg a helyi parlamenteket megtöltő gazdag földbirtokosoknak jut. Amikor a Világbank 1997-ben, kölcsöne feltételeként, kierőltetett egy adótörvényt, akkor is csak kevesen fizettek.
Tareen, a képviselő elmondta: amikor először akart fizetni, az adóbeszedők nem akarták elfogadni a pénzt, mert nem akarták felkavarni az állóvizet. Levelet kellett írnia egy vezető tisztviselőnek, hogy fizethessen. (…)
(A cikk elkészítéséhez hozzájárult Salman Masood.)
A cikk 2010. július 19-én jelent meg a The New York Times hasábjain.
