A járókelők mit sem sejtve mennek el a tokiói Ginzán és a japán főváros további húsz vasút- és metróállomásán felállított nagy képernyős tévé előtt. A százharminc centi átmérőjű kijelző folyamatosan sugározza a reklámokat. Alig lehet látni azonban azt a keretbe rejtett kamerát, amely a tévét nézőkről, illetve a monitor előtt elhaladó emberekről gyűjt információt. A kísérleti berendezés számolja, hogy hány ember megy el előtte, szoftvere pedig a csontozat és a haj alapján felismeri, hogy milyen nemű, hány éves a kíváncsi néző, mennyi ideig, mennyire érdeklődve, az arckifejezés alapján milyen kedélyállapotban nézte a lejátszott hirdetéseket.

A rendszer hatékonysága egyelőre hetvenszázalékos, de az egyéves kísérlettől azt remélik, hogy annak végére a felismerés jelentősen javulni fog. A reklámcégek pedig nagyon várják a valós idejű információt a reklámok nézőiről és reakcióikról, hogy a közeljövőben a rengeteg japán digitális hirdetőtábla előtt elhaladó személyek közvetlen, egyénre szabott hirdetést kaphassanak. Persze ehhez az emberi jogi szervezeteknek valószínűleg lesz még egy-két szavuk. A japán közszolgálati tévé által megszólaltatott járókelők észre sem vették a hirdetőtábla kameráját és a kis figyelmeztető feliratot, így fenntartásukat fejezték ki az adatgyűjtéssel kapcsolatban. A működtető cég védekezésül elmondta, hogy nem rögzítenek képeket és egyéb személyiségi jogokat tartalmazó adatot, csak „statisztikát” a reklámfogyasztókról. Az arcfelismerő technológia egyébként nem új, kaszinók és több helyen a rendőrség is használja biztonsági kamerák üzemeltetéséhez, a reklámok területén pedig az utóbbi években több helyen is kísérleteztek vele.