Elsietett rasszista bélyeg

Ritkán látható egységbe kényszerült az Obama-adminisztráció és a Fox News jobboldali hírcsatorna: megkövettek egy afroamerikai tisztviselőt, aki manipulált beszámoló alapján kényszerült távozásra.

Két tanulságot is levonhattak Amerikában egy igen fordulatos ügyből, amelynek nyomán van, aki azt javasolja: tartson Barack Obama elnök újabb sörcsúcsot az etnikai kiengesztelődés érdekében – ahogyan tavaly, a Harvard Egyetem egy fekete professzorának meghurcolása nyomán is tette.

Shirley Sherrod, a mezőgazdasági minisztérium Georgia állambeli vidékfejlesztési igazgatója a minap még aligha gondolta, hogy első számú közellenség lehet belőle, akit jobb- és baloldal egyaránt rasszistának nevez, lemondását is kikényszerítve. Pedig elég volt ehhez egy jobboldali internetes oldal: feltették a 62 éves asszony egy beszédét, amelyet a színes bőrűek jogaiért kiálló szervezet, az NAACP rendezvényén mondott el. Ebből az derül ki: ellenérzéssel viseltetett egy fehér bőrű farmerrel szemben. A Fox News jobboldali hírcsatorna ezt már millióknak kürtölte világgá. Az ítélet pedig megszületett – ha mégoly elhamarkodottan is.

Az egyébként 24 évvel ezelőtti történet vége az: Sherrod valójában segített a farmernek, hogy egy jelzáloghitelügyben ne vegyék el a földjét, ahogy azt az illető felesége utólag megerősítette az amerikai sajtónak. Sőt, az egész esettel azt példázta, hogyan lehet úrrá az ember más bőrszínűekkel szemben táplált előítéletein – csak a szövegöszszefüggésremár nem volt kíváncsi a videofelvétel „szerkesztője”. Sherrod apját 1965-ben egy fehér farmer lőtte le, akit a fehérekből álló esküdtszék el sem marasztalt. Mint lánya elmondta, azért maradt Délen, hogy tegyen a változásért.

„Jobban kellett volna eljárnom”, „Nem végeztem el a házi feladatomat” – követte meg szinte egyformán az asszonyt Tom Vilsack agrárminiszter és a Fox műsorvezetője, valamint a Fehér Ház szóvivője is elnézést kért. Sherrodnak új állást ajánlottak, amin állítólag gondolkodik. Viszont szívesen elmenne Obamához egy újabb „sörcsúcsra”.

Az első sörcsúcs: az amerikai elnök James Crowley rendőrrel és Henry Louis Gates Jr. professzorral a Fehér Ház udvarán
U.S. President Barack Obama (R), Harvard Professor Henry Louis Gates Jr. (L) and Sergeant James Crowley touch beer mugs as they meet in the Rose Garden of the White House, in this handout photograph taken in Washington on July 30, 2009 and later released by the White House. REUTERS/Pete Souza/The White House/Handout UNITED STATES POLITICS) FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.