Pedig a kapcsolat nem így indult. A francia elnök 2007-ben, megválasztásának évében 252 címlapon szerepelt. A túlmozgásos Sarkozy beszáguldotta Franciaországot, s megjelenéseinek köszönhetően 110 millió példánnyal többet adtak el a lapokból, mint az öreges Chirac utolsó elnöki évében. A francia sajtó egyáltalán nem bánta, hogy az amolyan „civil királynak” kitalált elnöki imázs helyett Sarko-bulvárosra vette az Élysée gazdájának a figuráját. Az angolszász sajtóban hiperelnöknek, a franciában bulvárelnöknek nevezett szerep tudatos választás volt. Thierry Saussez, az elnök kommunikációs tanácsadója maga ismerte el, hogy szántszándékkal „pörgetik” az elnököt. „Ha állandó mozgásban vagy, akkor rákényszeríted a médiát, hogy kövessen téged. Így elveszi a teret az ellenzéktől, és a sajtónak sem jut ideje arra, hogy elemezze, értékelje az eseményeket.”

A mézeshetek azonban hamar elmúltak. A Paris Match elsőként írta volna meg, hogy a Sarkozy házaspár között valami nincs rendben, ám a bulvármagazin nem kerülhetett utcára, ment a zúzógépek alá – a főszerkesztő pedig az utcára. A másik, leggyakrabban idézett, cenzúrára emlékeztető történet az egyetlen francia vasárnapi laphoz, a Le Journal de Dimanche-hoz kötődik. Az újságnak megvolt a sztorija arról, hogy Cecilia, Sarkozy előző felesége nem ment el szavazni a választások második fordulójában. Minthogy a kampány alatt Sarkóék kiegyensúlyozott házaspár képét mutatták, kínos lett volna, ha a hír kikerül. S aztán ki is került. Mármint a lapból. A szerkesztő azzal vetette ki a már betördelt újságból, hogy az ügy érinti a privát szférát, az pedig franciahonban tabu. A hír végül egy frissen indult hírportálon jelent meg.

Sarkozy keze messze elér a francia sajtóban. Az elnök baráti viszonyt ápol a médiában érdekelt legnagyobb üzletemberekkel. A legnézettebb tévécsatorna, a TF1 például ahhoz a Martin Bouygues-hez tartozik, aki az elnök legkisebb fiának a keresztapja. Kell-e mondanunk, Bouygues kezét kell keresnünk a TF1 sztárműsorvezetőjének, Patrick Poivre d’Arvornak az elbocsátásában is. PPDA – ahogy az esti híradó prezentátorát országszerte ismerik – a legkényesebb témát érintette, ami csak Sarko életében létezik – a testmagasságát. A műsorvezető azt kérdezte egy elnöki interjúban, hogy ilyen kis emberként hogy érzi magát azon az udvaron, ahol eddig a nagyok játszadoztak. Egy évig ment a huzavona, míg végül az elnök kimasszírozta a TF1-től azt az újságírót, aki a csatorna arca volt.

A sajtóval egyre inkább gyilkos háborúba keveredett elnök egy idő után már nem elégedett meg a közvetett nyomásgyakorlás eszközével, saját kezébe vette a dolgok irányítását. Másfél évvel ezelőtt keresztülverekedte a Nemzetgyűlésen az új médiatörvényt, amelynek értelmében a közszolgálati médiumok vezetőit közvetlenül az elnök nevezi ki. És Sarkozy nem sokat tétovázott: már tavaly májusban kinevezte a közrádió új elnökét, a napokban pedig menesztette a közszolgálati televízió első emberét. Sőt a legújabb hírek szerint még egy kicsit túl is nyújtózkodik a közszolgálati kereteken. Levélben nevezte meg az általa egyébként is utált Le Monde elnökének azokat a pályázókat, akiket nem akar új tulajdonosnak. Azt is jelezte: ha kérését nem veszik figyelembe, megvonja a Le Monde nyomdájának korszerűsítésére előirányzott állami támogatást.

Újabb „sajtó mortale” az ügyben: a francia közszolgálati rádió munkatársai és hallgatói a napokban együtt tiltakoztak az ellen, hogy elbocsátották a rádióban a politikusokat és a közéleti személyiségeket kifigurázó humoristákat. Nincs annál rosszabb, ha egy politikus humorát veszti – hangoztatták az „Élysée Rádió”-transzparenseket magasba tartó tüntetők.