Cseh-szlovák front Orbán ellenében

Lendületes Közép-Európa-politikát, egyben felpörgetett visegrádi együttműködést hirdetett a második Orbán-kormány, a magyar–szlovák politikai viszonylatban tapasztalt feszültségek azonban csökkenteni látszanak ezt az iramot.

Legalábbis erre utal, hogy a visegrádi négyek (V4) - Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország - kormányfőinek kedden esedékes budapesti csúcstalálkozója előtt „cseh-szlovák front" körvonalazódott. Prága ugyanis nagyfokú megértést tanúsít Pozsony álláspontja iránt az Orbán-kormány által hozott állampolgársági törvény miatt kirobbant vitában - hangzott el Petr Necas cseh és Iveta Radicova szlovák kormányfő hétfői pozsonyi találkozóján.

Mint pozsonyi tudósítónk jelentette, Radicova – Necas legelső külföldi látogatását felhasználva – üzent Budapestre.

– Ha a közép-európai térségben feszültség keletkezik, a konfliktus az egész régiót gyengíti. Ezt kívánjuk kifejteni a V4-ek kormányfőinek keddi budapesti találkozóján – hangoztatta a közös sajtóértekezleten Radicova, aki az egységet demonstrálandó Necasszal együtt utazott Pozsonyból Budapestre.

A szlovák kormányfő feszültséggerjesztő esetnek tartja a magyarországi kettős állampolgárság ügyét, amellyel kapcsolatban az új pozsonyi kabinet véleménye nem változott a korábbi szlovák kormányokéhoz képest. Radicova azt is Orbán Viktor kabinetje szemére vetette, hogy az állampolgársági törvénymódosítás előtt nem konzultáltak a szlovák féllel, ráadásul figyelmen kívül hagyták a két ország közötti alapszerződés ajánlásait is. – Budapesten megkíséreljük elérni, hogy tartsák tiszteletben az alapszerződést, s újra ülésezzenek a vegyes bizottságok. Ezek után lehet csökkenteni a két szomszéd közötti politikai feszültséget–hangsúlyozta a szlovák miniszterelnök. Radicovát Necas azzal is megtámogatta, hogy Václav Klaus cseh államfő szintén Pozsony mellett áll a magyarokkal dúló állampolgársági vitában.

A V4-ek legnagyobbja, Lengyelország elvben Magyarország egyik fő reménybeli partnere a térségben, Orbán miniszterelnöki minőségében tett első külföldi útja Varsóba vezetett. A Fidesz ugyanakkor Románia felé is nyit, s mint többször elhangzott Varsó–Budapest–Bukarest-tengelyben gondolkodik – talán éppen a „cseh–szlovák front” ellensúlyozása érdekében.

Jan Fischer cseh, Robert Fico szlovák, Bajnai Gordon magyar és Donald Tusk lengyel kormányfő a legutóbbi, februári V4-csúcson Budapesten. A folytonosságot a lengyel vezető képviseli
Jan Fischer cseh, Robert Fico szlovák, Bajnai Gordon magyar és Donald Tusk lengyel kormányfő a legutóbbi, februári V4-csúcson Budapesten. A folytonosságot a lengyel vezető képviseli
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.