Argentínában is engedélyezik a melegek házasságát

Argentínában, elsőként Latin-Amerikában, jóváhagyták az egyneműek házasságát. Miután a képviselőház májusban már rábólintott a tervezetre, a szenátus majd tizenöt órás, csütörtök hajnali négyig tartó vitáját követő szavazáson 33:27 arányban mondott igent.

A Buenos Aires-i tél ellenére a kongresszus előtti téren a katolikus egyház hívó szavára hatvanezren tiltakoztak a homoszexuálisok egybekelésének legalizálása ellen, miközben a másik tábor hívei ugyancsak demonstráltak.

A döntés értelmében a polgári törvénykönyvnek a házasság kötelékét szabályozó cikkelyében a „férj és feleség” szavakat a „szerződő felekre” cserélik. Az egyenlőség elvére hivatkozva az egynemű házaspárokat is megilletik mindazok a jogok, amelyek a heteroszexuális párokat: gyermekeket fogadhatnak örökbe, családi pótlékot igényelhetnek, párjuk révén részesülhetnek egészségügyi ellátásban.

A Cristina Kirchner elnök peronista pártja által kezdeményezett törvény a kezdetektől fogva a katolikus egyház ellenállásába ütközött. A klérus „a természet rendjére”, tehát arra hivatkozott, hogy csak férfi és nő házasságából születhet gyermek, illetve a gyereknek joga van az apa és az anya szeretetére. Jorge Bergoglio bíboros az „Isten háborújának” nyilvánította a szembeszállást a tervvel. Az éppen Kínában vizitelő elnök asszony azzal reagált, hogy a XXI. században nem lehet az inkvizícióval fenyegetőzni. A hírmagyarázók szerint a peronista mozgalom baloldali populista szárnyát képviselő Kirchner házaspár megfontolásai magyarázzák a törvény időzítését, ugyanis jövőre választások lesznek, s várható, hogy a családi rotációban a korábbi elnök, Nestor Kirchner jelölteti magát. A közvélemény-kutatások ugyanis azt jelezték, hogy miközben Argentína lakosságának 91 százaléka vallja magát katolikusnak, mintegy 70 százalékuk a melegek azonos jogainak elismerése mellett van. Főleg Buenos Airesre jellemző ez a liberalizmus, kulturális nyitottság. A kongresszus egyébként a „2009 kiemelkedő asszonya” kitüntetést – nagy vitát kiváltó döntéssel – a 45 éves transzszexuális Marcela Romerónak ítélte, aki új személyazonosságával a leszbikusok, homo- és biszexuálisok argentin szövetségének alelnöként folytatott csatákat jogaik elismertetéséért.

Miután a világon elsőként Hollandia 2001-ben törvényes utat nyitott az azonos neműek házassága előtt, az argentin főváros egy évvel később kodifikálta az egynemű párok együttélésének jogi keretét, amit egy tucat (illegális) házasság is követett. A mostani döntéssel egyébként Argentína a világon a tizedik állam – Hollandia, Belgium, Spanyolország, Kanada, a Dél-afrikai Köztársaság, Norvégia, Svédország, Portugália és Izland után –, ahol engedélyezték az egyneműek frigyét. Latin-Amerikában eddig csak Mexikóvárosban (de nem Mexikó egész területén) köthetnek házasságot azonos neműek, ugyanakkor egy sor országban, például Uruguayban, Brazíliában, Kolumbiában szabályozott az élettársi kapcsolat, miként az Egyesült Államok öt államában és Washingtonban is. A sodrásból immár Kuba sem marad ki, ahol a hatvanas–hetvenes években még börtön járt a másságért: mióta Raúl Castro lánya az egészségügyi felvilágosító központ vezetője, a melegek karneváli felvonulást is tarthattak.

Buenos Airesben ünneplik a szenátus döntését
Buenos Airesben ünneplik a szenátus döntését
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.