Balázs Keresztelő János, a gyóntatópapból lett főtanácsadó

Ma kilépett a szlovákiai ferences rendiek közül és felhagyott papi hivatásával is Balázs Keresztelő János. Péntektől polgári nevén, Marián Balázsként Iveta Radicová kormányfő tanácsadó testületének vezetője, vagyis főtanácsadója lesz. Eddig gyónni járt hozzá a politikus asszony, mostantól világi ügyekben is megfontolja a szavait.

– Döntésemet saját elhatározásomból hoztam meg, senkivel sem konzultáltam, egyszerűen belefáradtam az egyházon belüli állapotokba. De istenhitemet nem adtam fel – nyilatkozta a negyvennégy éves férfi, aki Kassán született és anyanyelvi szinten beszél magyarul is.

A kommunista titkosrendőrség (StB) figyelt fel rá elsőként, miután máskéntgondolkozóként rezsimellenes pamfletteket írt alá, és a szlovák keresztény szamizdat újság, a Zrno (Mag) szerkesztője volt. Már körmölték a letartóztatási parancsot ellene, amikor kitört a csehszlovákiai bársonyos forradalom. Egy év múlva belépett a ferencesek közé, 1996-ban pedig pappá szentelték. Levelező tagozaton a nagyszombati (Trnava) egyetemen szociális munka szakon egyetemi diplomát, majd doktorátust szerzett. Ünnepnapokon és esténként misézett, napközben drogosokat és más elesetteket igyekezett felkarolni.

A szlovákiai közvélemény a pozsonyi közrádióban hallható, nemcsak a politikusokat, hanem az egyházi elöljárókat is ostorozó vasárnapi gondolataira kapta fel a fejét. Ezek alapján nevezték el liberális és rebellis papnak. Hatalmas viszszhangot váltott ki 1996 májusában elhangzott fejtegetése, amelyben kijelentette: vétlen áldozat vére tapad Vladimír Meciar kormányfő és Ivan Lexa, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) akkori igazgatójának a kezéhez. Máig azt állítja, hogy ők ketten rendelték meg a szlovák maffiózóknál – többek között a jelenleg Budapesten fogva tartott, magyarországi merényletekkel is gyanúsított Jozef Rohacnál – Robert Remiás rendőr meggyilkolását, aki túl sokat tudott róluk. Balázs Keresztelő Jánost mindezek után elnémították a rádióban és a nógrádi Fülekre (Filakovo), majd még távolabb, Sároseperjesre (Presov) helyezték.

Meciar bukása után visszakerült Pozsonyba, s ismét hallatta a hangját. Keményen bírálta a szélkakasként viselkedő politikusokat, négy éven át Robert Ficót is, aki csak „szavakban szociális érzelmű, egyébként a gyanús körülmények között megtollasodott újgazdagok kiszolgálója”. Nem rejtette véka alá lesújtó véleményét Ján Sokolról, a nemrég nyugdíjba vonult pozsony-nagyszombati érsekről sem, aki állítása szerint a kommunista titkosszolgálat ügynökeként több, a földalatti egyházi mozgalomban tevékenykedő papot is lebuktatott. S bátran kiállt paptársai mellett, akiket az elöljáróik erkölcsösségét számonkérő megnyilvánulásaik miatt kiközösítettek az egyházból.

Radicová nemrég kijelentette: az új szlovákiai jobbközép koalíció húsz év után szeretné elérni, hogy az etika és a politika ne zárja ki, hanem végre erősítse egymást. – Iveta Radicovát régóta ismerem, jól tudom, hogy semmilyen lobbi- és más érdekcsoportnak sem a kiszolgálója. Szakemberként, s nem önző érdekekből került a nagypolitikába. Ezek a tények mostanság különös tiszteletet és elismerést érdemelnek. Ezért válaszoltam igennel a hívó szavára – közölte lapunkkal az újdonsült tanácsadó.

Radicová Budapestre készül

Iveta Radicová miniszterelnök vezeti a szlovák küldöttséget a visegrádi négyek jövő keddi budapesti találkozóján. A delegáció tagja lesz Mikulás Dzurinda külügyminiszter, aki az általa vezetett Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ) gyanús pénzügyei miatt nem indult az idei, június 12-i választásokon, amelyek eredményei alapján jobbközép koalíció alakult Pozsonyban. A tisztségét megtartó pártelnök a szlovák külügyi tárca élére került. A kormányfő viszont továbbra is az SDKÚ egyik alelnöki posztját tölti be. (Pozsonyi tudósítónktól)

Marián Balázs és Iveta Radicová miniszterelnök
Marián Balázs és Iveta Radicová miniszterelnök
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.