A vacsorához 150 ezer euró is járt

Éric Woerthnek a hangulatos vacsorához 150 ezer euró is járt. Nicolas Sarkozy 2007-es elnökválasztási kampányának kincstárnoka három évvel ezelőtt ekkora összeget kapott Franciaország leggazdagabb asszonyától, Liliane Bettencourttól.

Legalábbis ezt állította vallomásában Claire Thibout: a L’Oréal kozmetikai vállalatbirodalom örököseként ismert Bettencourt volt könyvelője azt mondta, hogy a Woerthnek szánt összeghez ötvenezer eurót maga vett fel egy párizsi bankfi ókban, százezret pedig a milliárdos asszony vagyonkezelője személyesen emelt le egy svájci számláról.

A párizsi ügyészség mindenesetre hivatalos eljárást indított az ügyben. A Le Monde értesülései szerint a rendőrség meg is találta a 2007. márciusi ötvenezer eurós pénzfelvétel „banki nyomait”.

Claire Thibout annak a párizsi büntetőpernek a keretében tett vallomást, amely azért indult, mert kiderült, hogy Li liane Bettencourt telefonbeszélgetéseit illegálisan lehallgatták. Az ügy a 17 milliárd eurós családi vagyon körüli perpatvarnak indult, de időközben politikai botránnyá dagadt. A rögzített beszélgetésekből kiderült, hogy a L’Oréal-birodalom örökösnője komoly összegekkel támogatta Sarkozy és pártja, az UMP választási kampányait. „Ellenszolgáltatásként” elnézték neki, hogy vagyonának jelentős részét adóparadicsomokba menekítette ki. Több mint pikáns adalék, hogy Éric Woerth felesége annak a cégnek dolgozott, amely a dúsgazdag özvegy vagyonát kezelte.

Woerth határozottan tagadta, hogy valaha is kapott volna illegálisan bármilyen összeget.

– Minden számlát, minden kampánytételt többszörösen ellenőriztek – hangoztatta a jelenlegi munkaügyi miniszter. Woerth ugyanakkor a francia szocialisták által szőtt, hamis állításokra alapozott összeesküvést lát az ő lejáratását célzó ügy hátterében.

A francia sajtó szerint az ügyészségi nyomozás előbbutóbb eljuthat majd egy olyan szakaszba, amikor elkerülhetetlenné válik a Sarkozy-bizalmasnak tekintett Woerth kihallgatása. Maga az államfő – akinek népszerűsége történelmi mélyponton van – eddig a hallgatást választotta a rá nézve egyre súlyosabb ügyben. Francois Fillon kormányfő az UMP-s parlamenti képviselők és szenátorok előtt azt mondta, hogy a konzervatív párt kitart a köztársasági elnök mellett, és nem enged semmilyen külső nyomásnak.

A francia törvények értelmében a pártok egy évben legfeljebb 7500, a képviselőjelöltek pedig maximum 4600 euró adományt fogadhatnak el magánszemélyektől.

Claire Thibout arról is beszélt, hogy Sarkozy azon francia konzervatív politikusok közé tartozott, akik rendszeresen kaptak borítékokat a Bettencourt családtól, a milliárdos família neuilly-sur-seine-i villájában rendezett vacsorákon. A Párizs melletti előváros a leggazdagabbak által lakott rész, és a település polgármestere 2002-ig – majd két évtizeden át – Sarkozy volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.