Abu Daud harca nem ért véget

Mohamed Oude – mozgalmi nevén Abu Daud – 1972. szeptember 4-én este a müncheni vonatállomáson üldögélt. Nyolc palesztin társaságában vacsorázott, akikkel még egy pár utasítást közölt. Másnap hajnalban a nyolc palesztin sporttáskákba rejtett fegyverekkel átmászott az olimpiai falu kerítésén, s rajtaütött a pihenő izraeli atlétákon. Két izraeli sportoló megpróbálta leteperni a palesztinokat, ám halálos lövéseket kaptak. A kilenc izraeli túsz szabadságát 236 palesztin fogolyért cserébe adták volna. Az izraeliek nem voltak hajlandók tárgyalni, a túszdrámát a tévé élőben közvetítette. A túszokat és a palesztin fegyvereseket végül a furstenfeldbrucki katonai repülőtérre szállították, ahonnan elvileg Kairóba repültek volna. Ám a nyugatnémetek tétova mentőakcióba kezdtek, mely kaotikus lövöldözésbe torkollott: öt palesztin, egy német és mind a kilenc izraeli túsz életét vesztette. Az izraeli titkosszolgálat ezután megkísérelt levadászni mindenkit, akinek köze volt a túszejtéshez.

Az akció kitervelője, Abu Daud szombaton halt meg Damaszkuszban, palesztinok ezrei vettek részt a temetésén.

Mohamed Oude 1937-ben született Kelet-Jeruzsálemben, ahol később matematikaés fizikatanárként is dolgozott. Az 1967-es hatnapos háború után Jordániába kényszerült költözni, ahol részt vett a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) egyik pártjának, a Fatahnak a megalapításában. Oude volt a Fekete Szeptember nevű szervezet vezetője. A Fatah-alcsoport célja az volt, hogy bosszút álljon, amiért a jordániaiak 1970-ben kidobták a palesztin gerillákat az országból. Oude a mücheni akció után Kelet-Európában élt. 1981-ben egy varsói kávézóban merényletet követtek el ellene: 13 golyót kapott, de túlélte. Később Libanonban irányított fegyveres csoportokat. Oude 1993-ban, az oslói békemegállapodások után visszatért a Szentföldre, ám 1999-es önéletrajzi könyvében elismerte szerepét a müncheni akcióban, és ezért Izrael többé nem engedte vissza a palesztin területekre.

Oude nem érzett megbánást az olimpikonok halála miatt, szerinte csak így lehetett a palesztin ügyet a világpolitika asztalára feltenni. A terv eredetileg túszejtés volt, a véres végkifejletért Oude az akkori izraeli kormányfőt, Golda Meirt hibáztatja, aki nem volt hajlandó tárgyalni a fogolycseréről. Az izraeli sportolókat –akik tartalékos katonák is voltak – legitim célpontnak nevezte. 2006-ban Oude úgy nyilatkozott egy interjúban, hogy a müncheni támadás fordulópont volt. – Előtte fogalma sem volt senkinek a palesztinokról – mondta.

A küzdelem számára sosem ért véget. Nem sokkal halála előtt egy közleményben azt üzente az izraelieknek: „Én már nem tudok ellenetek harcolni, de az unokáim és az ő unokáik fognak.”

2006-ban készült kép Abu Daudról
2006-ban készült kép Abu Daudról
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.