Christian Wulff a párbajtőrt ugyan nem forgatja olyan mesterien, mint Schmitt Pál, de mégiscsak gyakorló politikus, hét éve áll az egyik legfontosabb német tartomány, Alsó-Szászország élén. A konzervatívok örültek, mert szigorúan kézben tartotta a helyi költségvetést, a multikulti hívei tapsoltak, amikor nemrég egy török származású nőt is bevett a kormányába.

Egy nagy baj akadt mégis vele: pártpolitikus. Volt már ilyen a német történelemben. Megválasztották őket, és olykor egészen kitűnő, pártokfeletti elnökké nőtték ki magukat. Csakhogy Wulff kihívója – a szociáldemokraták zseniális húzása nyomán – az a Joachim Gauck lett, akiről sok német, nem utolsósorban a konzervatív és a liberális padsorokban úgy érezhette, ideális elnöke lehetne Németországnak. Egy valódi nagyágyú, akinek értékelhető életútja, a szavának pedig súlya van. Paradox módon legkevésbé talán épp az őt jelölő táborban van otthon, de túlságosan piacbarát kijelentéseit a szociáldemokraták most nagyvonalúan elengedték a fülük mellett. Nem is azért indították, hogy az ő elnökük legyen – hanem, hogy elősegítsék a koalíció erjedését.

Egy pillanatig se higgyük, hogy a választás csupán az elnök személyéről szólt. Sem Németországban, sem Magyarországon. Sokkal inkább arról, hogy a hatalom rá tudja-e erőszakolni az akaratát a parlamentre/szövetségi gyűlésre, hogy egy neki tetsző jelöltet ültessen a papíron független, pártok feletti közjogi méltóság székébe. Magyarországon ez sima ügy volt: a pártfegyelem az első fordulóban kiütéses győzelmet aratott.

Angela Merkel erről nem is álmodhat. Nemhogy a kétharmad, de még a sima többség is nyögvenyelősen jött össze. Saját párttársai átszavazással is „üzentek”, hogy elégedetlenek, a dolgok nem jó irányba mennek, a koalíciós pártok kormányzás helyett egymással veszekednek. Hiányzik az erős kéz, Merkel túl sokat gondolkozik, egyeztet, ahelyett, hogy vezetné az országot – hangzik a kritika. De megbuktatni azért nem merték.

A német szavazás valami másról is szólt: a képviselők szuverenitásáról. Az elnöki poszt méltóságáról: ha már szavazunk, akkor gondoljuk meg komolyan, hogy kire adjuk a voksunkat. Még ha pusztán ceremoniális szerepet tölt is be az államfő, hiszen mégiscsak ő a legfőbb közjogi méltóság.

A német képviselők egy része most élt ezzel a lehetőséggel. Ehhez persze Gauck is kellett, aki az első forduló után azt mondta: örömmel látja, hogy a demokrácia él és működik Németországban. Ha így nézzük, mégse Merkelnek van oka irigykedni.