Spanyol válságból belga krízisbe
Lelkesen kezdtek a spanyolok: kivezetik az uniót a gazdasági válságból, a gyakorlatba átültetik a lisszaboni szerződést, tető alá hozzák a külügyi szolgálatot, és nyitnak Latin-Amerika felé. S most kudarcélményekkel telve búcsúznak, hogy az eleve szerény célokat kitűző belgáknak adják át a féléves soros elnökséget.
A frusztrációt jól jelzi, hogy Miguel Angel Moratinos külügyminiszter a minap Brüszszelben panaszolta el: Madrid nem készült fel a görög válság kezelésére, és persze arra sem, hogy az uniót jó és rossz országokra hasítanák ketté egyes nagy tagállamok. A jókra, akik jól teljesítenek, és kénytelenek kisegíteni másokat, ahogy a németek és franciák teszik – és rosszakra, akik rosszul viszik saját ügyeiket, és támogatásra szorulnak.
Moratinosnak minden diplomáciai érzékére szüksége volt, hogy ne rontson rá a németekre, akik a júniusi csúcs előtt maguk is úgy vélték, hogy Spanyolország lehet a következő, amelyet meg kell menteni – a nemrég felállított stabilizációs alap terhére. Ám éppen Németország és Franciaország szegte meg az eurót szabályozó stabilitási paktum előírásait korábban, míg Madrid eddig nem adott okot rá, hogy esetleg megbüntessék a költségvetési előírások felrúgása miatt, vélekedett Moratinos.
A lisszaboni szerződés életbelépése azonban eleve háttérbe szorította a spanyolokat. Minthogy az Európai Tanácsnak állandó elnöke lett a belga Herman Van Rompuy személyében, és az unió külügyi főmegbízottat (külügyminisztert) is választott, a brit munkáspárti Ashton bárónőt, a csúcstalálkozók szervezése és a stabilitási paktum reformja más kezekbe került. Obama amerikai elnök el sem ment Madridba a korábban tervezett csúcstalálkozóra, s a latin-amerikai állam- és kormányfőkkel megtartott spanyolországi tanácskozás is foghíjas lett.
A 2020-as versenyképességi stratégia vagy a külügyi szolgálat még mindig heves viták tárgya. Véglegesítésük már a belga elnökség időszakába csúszik át, mert az új alapszerződés által nagyobb hatalommal felruházott Európai Parlament élni akar beleszólási jogával, és sokakat ez nagyon idegesít.
A belgák észlelik, hogy az unió a kormányközi együttműködés felé veszi az irányt, hogy a Tanács követel magának vezető szerepet, háttérbe szorítva a Bizottságot és az Európai Parlamentet is. Ezért ők mindenképpen ellengőzt adnának, és a közösségi szellem erősítését szorgalmazzák. Kérdés, hogy lesz-e megfelelő súlyuk. A júniusi választást az az Új Flamand Szövetség nyerte meg, amelynek távlati célja Belgium megszüntetése, kettévágása, a független Flandria létrehozása, persze az unióban feloldva e folyamatot. Az integráció mélyítése lenne a belga megoldás lényege, de az európai hatalmak mintha más irányt szabnának.
A belga célok folyamatosságot tükröznek, ami persze tanulság a magyarok számára is, akik január elsején ülnek be az elnöki székbe. A zöld, szénmentes, tudásalapú és foglalkoztatást növelő, 2020-ig előretekintő terv rögzítése az első feladat – aztán a közszolgáltatások javítása, a szegénység és a családon belüli erőszak visszaszorítása a második. A harmadik a klímaváltozás elleni program: ami Koppenhágában nem sikerült, korrigálható talán a cancúni nemzetközi eszmecserén. Folytatódik – negyedszer – a stockholmi igazságügyi program fejlesztése, különös tekintettel a bevándorlásra, a menekültekre és a bírósági ítéletek kölcsönös elfogadására. S végül, ötödször, az unió globális jelenlétének láthatóbbá tétele a külügyi szolgálat által, abban az időszakban, amikor a közös külpolitika vágya és valósága éppoly messzire van egymástól, minta az utóbbi évtizedekben bármikor.
A belgáknak szerencséjük van, hogy Van Rompuy az unió elnöke, aki az uniós és a helyi ügyeket is érti. Ráadásul a júliusi–augusztusi vakációk miatt a második félévi elnökség csak szeptemberben kezdődik igazán, és csak négy hónapig tart.
