Szemétdomb csúcstechnológiából

Használhatatlan számítógépek, televíziók, DVD-lejátszók és háztartási gépek hegyei állnak sok afrikai város szélén. A legtöbb Ghánában és Nigériában, a két nyugat-afrikai államot sokan már a világ elektronikus szemét-lerakójaként emlegetik. A Basel Action Group (BAN) civil szervezet szerint 2005-ben ötszáz konténer „e-szemét” érkezett Nigériába.

A hulladékhegyek tetején pedig gyerekek kutakodnak, rézhuzalokat szednek ki az eldobott gépekből. Ezek eladásával, ha szerencsések, naponta két dollárt keresnek. Eközben azonban súlyos veszélynek teszik ki magukat: a készülékekben ólom, higany és egyéb mérgező anyagok vannak. A kidobott gépeket sokszor el is égetik, hogy a műanyag leolvadjon a fémből készült alkatrészekről. Ezek füstje még több méregnek teszi ki a gyerekeket.

Az elektronikus szemét annak ellenére gyűlik Afrikában, hogy azt elméletileg tilos odavinni. Nemzetközi egyezmények, illetve legtöbbször a küldő és a fogadó országok törvényei is tiltják ezt. Az e-szemét azonban nagy üzlet. A hatóságok gyakran szemet hunynak a szabályok megsértése felett, és persze kiskapuk is akadnak.

Az 1992-ben hatályba lépett bázeli egyezmény azt hivatott megakadályozni, hogy a fejlett országokból a fejletlenebbekbe áramoljon a veszélyes hulladék. A dokumentumot az Egyesült Államok 173 más országgal együtt aláírta, azonban (Afganisztánhoz és Haitihoz hasonlóan) nem ratifikálta, így rá nem vonatkozik a tiltás. Az USA törvényei azonban szigorúan szabályozzák az elektronikus hulladék kezelését. Az ólmot tartalmazó eszközöket, például a használhatatlanná vált CRT-monitorokat tilos kivinni az országból. Ám az amerikai számvevőszék, a Government Accountability Office 2008-as jelentése szerint gyakran még ezt sem tartatja be a szövetségi környezetvédelmi hivatal, az EPA. A jelentés szerint „gyakorlatilag korlátlanul” áramlanak az esetlegesen az egészségre veszélyes használt elektronikai cikkek külföldre.

Az elmúlt két évben azonban az EPA megszigorította az ellenőrzést, és igyekszik fellépni a mérgező hulladék exportja ellen.

Az elektronikus szemét Afrika (illetve Délkelet-Ázsia) felé „vándorlása” épp a szigorú amerikai és európai szabályok miatt indult el. A fejlett nyugati világban már annyira sokba kerül az elhasznált gépek kötelező és biztonságos szétbontása, hogy jobban megéri hajóra rakni és elvinni egy másik kontinensre.

Sokszor olyan eszközök is afrikai szemétdombra kerülnek, amelyeket tulajdonosaik elvittek a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő megsemmisítést ígérő gyűjtőhelyre. A Greenpeace aktivistái tesztelték a rendszert: leadtak egy kiselejtezett televíziót Nagy-Britanniában. A készülékben elrejtett e-jeladó később egy nigériai hulladékudvarból jelzett. A BAN és egy dán civil szervezet, a Danwatch szintén Nigériáig követte egy gép útját Európából. Az amerikai ABC televízió riportere pedig olyan számítógépdarabokat talált Ghánában, amelyeken többek közt az amerikai hadsereg, a washingtoni közlekedési hatóság vagy egy connecticuti pszichiátriai intézet logója volt látható.

Mivel a bázeli egyezmény a legtöbb ország számára tiltja az e-szemét kivitelét, a konténerek papírjaira mást írnak. Legtöbbször használt, de működő elektromos eszközök közé keverik a hulladékot. Az előző szállítása ugyanis nem illegális, sőt: a gazdag országokban feleslegessé vált számítógépek segíthetnek csökkenteni a digitális szakadékot a fejlett és fejletlen világ között. Az adományként küldött szállítmányoknak azonban legalább háromnegyede használhatatlan, így azonnal a szeméthegyeket gyarapítja.

A BAN egyik, a BBC-nek nyilatkozó aktivistája szerint a használt informatikai eszközöket szállító cégek gyakran szándékosan keverik a szemetet a működő gépek, vagy használt autók közé. Az ENSZ 2009-es jelentése szerint pedig Nyugat-Afrikában már az eddig elsősorban drogkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetek is kezdenek bekapcsolódni a „szemétbizniszbe.”

A hívás vége – telefonszemét Nairobiban
A hívás vége – telefonszemét Nairobiban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.