Athén nem adja el a szigeteit

Tizenötmillió euró nem is olyan elképzelhetetlen összeg. Ennyit kér állítólag a görög állam a Jón-tengerben lévő Nafsika szigetéért. A sziget közepes méretű, olyan hatszáz hektár lehet. Pénteken elterjedt, hogy az eladási listán vannak területek az Égei-tenger közepén lévő Mikonosz szigeten és a török partokhoz közeli Rodoszon is. A hírre rávetette magát az üdülési szezonra készülő világsajtó. A görög kormány azonban sietve cáfolta a történetet: Nafsika ugyan eladó, de magántulajdonban van, és hosszabb ideje árulják már. Ami pedig a mikonoszi és a rodoszi földeket illeti, ott sem a görög állam érdekelt.

 A szigeteladásokat pár hónapja egy német konzervatív politikus ajánlotta a görögöknek azzal, hogy így rendezzék fizetési problémáikat, s ne tőlük kérjenek anyagi támogatást. A történet folytatását ismerjük. Athén végül 110 milliárd eurós segélycsomagot kapott az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól, a kormány pedig kemény megszorító intézkedéseket vezetett be. Az, hogy az állam lásson hozzá vagyontárgyai eladásához, nem ördögtől való eszme, de a hellének büszkén visszautasították, hogy nemzeti kincseiket is piacra vigyék. Pedig szigetük van bőven, több mint hatezer, és ebből csak 227 lakott. Joggal feltételezték tehát, hogy a görög kormány a tulajdonában lévő, jelentős területeket adna el, vagy hosszú távú bérbe adná őket. Elsősorban kínai és orosz nagyberuházókra számítottak.

Az érdeklődők között felröppent a Chelseatulajdonos Roman Abramovics neve is. Ő ezt szóvivője útján tagadta a brit sajtónak. Az orosz mágnásról mint befektetőről pletykáltak, ám a szigeteladások híre rögtön megindította a bulvár figyelmét. Máris arról fantáziáltak, milyen hírességek vennének esetleg nyomott árú sziklamenedéket a szorult helyzetben lévő görög államtól. Ez sem elképzelhetetlen: a brit Daily Mail online kiadása szerint kicsiny, ám lakható szigeteket kétmillió eurórért árulnak a piacon. Ez nem elég arra, hogy egy kétszintes házat vegyen valaki London Mayfair vagy Chelsea kerületében. A görög kormányszóvivő meglehetősen határozott hangon utasította vissza a híresztelést, amely először a londoni Guardianben jelentek meg, majd végigterjedt a nemzetközi internetes sajtón. Jeorjiosz Petalotisz azt mondta, hogy a híresztelés félrevezető, vérlázító és sértő.

A görög társadalom feltehetően nehezen nyelné le a hasonló államkincstármentő lépéseket. A kommunista irányítású szakszervezet nemrég megakadályozta a kompforgalmat több görög üdülőszigetre. Az eladás gerjesztené a szélsőséges akciókat is. Épp az előző nap robbant csomagbomba a rendészeti minisztériumban, s a robbanás megölte a miniszter munkatársát. A bomba feltehetően attól az anarchistacsoporttól származik, amely az utóbbi hónapokban több hasonló akciót indított. A görög fizetési válság és a megszorító intézkedések sora több erőszakos akciót váltott ki az év első hónapjaiban. Már voltak halálos áldozatok.

Eladó, de nem a görög állam árulja – Rodosz szigetén is vehet birtokot, akinek telik rá
Eladó, de nem a görög állam árulja – Rodosz szigetén is vehet birtokot, akinek telik rá
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.