Martonyi: Ma is meghatározó az amerikai kapcsolat

– Magyarország és Közép-Európa biztonságának ma is meghatározó tényezője a NATO, ami viszont elképzelhetetlen az Egyesült Államok nélkül – hangoztatta szerdán, az amerikai fővárosban Martonyi János, aki a második Orbán-kormány külügyminiszterének minőségében először tárgyal Washingtonban.

Martonyit az Obama-adminisztráció képviselői közül először Richard Morningstar, az eurázsiai energiapolitikai kapcsolatokért felelős különmegbízott fogadta, csütörtökön (magyar idő szerint késő este) pedig Hillary Clinton külügyminiszterhez hivatalos.

Martonyi interjút adott a C-SPAN amerikai tévécsatornának is. Stanley A.McChrys tal afganisztáni amerikai parancsnok szerdai leváltásával kapcsolatban úgy vélekedett: újságírók előtt az embernek figyelnie kell a nyelvére, különösen egy tábornok esetében. A külügyminiszter megerősítette Magyarország afganisztáni elkötelezettségét. – Bár nagyon kétséges, hogy az afganisztáni háborút katonailag meg lehet nyerni, nyilvánvaló, hogy a szövetségesek nem veszíthetnek.

Csak együtt vonulhatunk ki – mondta. Kifejtette: a magyar közvélemény nem annyira ellenzi az ottani katonai részvételt. Az amerikai–orosz kapcsolatokat kommentálva úgy fogalmazott, hogy hazánk üdvözli az „újraindítás” politikáját. Utalt rá, hogy „voltak félreértések az oroszokkal”, de egyetértés van már az átláthatóságban, a globális kihívások pedig együttműködést követelnek meg. A magyar kormány 29 pontos gazdaságpolitikájáról Martonyi elmondta: az egyszerre felel meg a gazdaságélénkítés és a költségvetési fegyelem követelményeinek. – A bankoknak tisztes módon kell kivenniük a részüket – indokolta a banki különadó tervét. Személyes meggyőződése, hogy az euró fennmarad, a jelenlegi válság pedig kezelhető marad. Az ezzel ellentétes prognózisok túlságosan is pesszimisták a magyar diplomácia irányítója szerint.

A magyar diplomácia irányítója a Washington környéki magyar közösség tagjaival találkozva többek közt elmondta: a magyar kormány értékvezérelt külpolitikát akar folytatni, szemben az érdekalapú politizálással. – Az eddiginél sokkal markánsabb Közép-Európa-politikára van szükség –fűzte hozzá a magyar nagykövetségen tartott előadásában. Az Orbán-kormánynak a kettős állampolgárság intézményével kapcsolatos politikáját azzal védte: azt hazánk csak egyetlen szomszédja – Szlovákia – vetette fel „hisztérikus élességgel.” – A világ magyarsága összetartozik, a legkülönbözőbb területeken erősíteni kell az együttműködés kereteit – hangoztatta Martonyi.

Martonyi Shelley Berkley kongresszusi képviselővel
Martonyi Shelley Berkley kongresszusi képviselővel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.