Örök gyanú persze a svéd kitüntetés kapcsán, hogy az vajon mennyire szól a politikai helyzetnek vagy az író társadalmi szerepvállalásának, és mennyire a tehetségnek. A stockholmi ceremónia óta elfeledett Gordimer regényei mindkét nézetet erősítik. Az előbbit inkább a kevésbé sikerült Kései polgárvilág, amely a hatvanas években játszódik, és egy öngyilkosság ürügyén enged bepillantani a dél-afrikai fehérek életébe. Azokéba, akik különféle módon szervezkedtek a fennálló rendszer ellen. A mű tipikus példája a fontos, ám unalmasan, körülmé nyesen csordogáló regénynek: ha nincs az érdeklődésre számot tartó háttér, talán el is vész.

Nem így a szintén a bűn köré fonódó Önvédelmi fegyver, vagy még inkább a legfontosabb angol irodalmi elismerést, a Booker-díjat is besöprő Az őrző, melyben egy Johannesburg melletti farm idillikus világa csap össze egy sötétebb univerzummal. Gordimer novelláiból és regényeiből nem csupán a dél-afrikai mindennapokról kapunk átfogó képet, de az emberi lélek rezdüléseire oly fogékony szerző politikai hitvallását is megfogalmazza: keserű képekben leplezi le a faji megkülönböztetés embertelen módszereit.

Ha Gordimer díját némi rosszindulattal még politikai gesztusnak tudhatjuk be, Coetzee elismerése már inkább a tehetségnek szól. A ma már ausztrál állampolgár Coetzee igazi irodalmár és világpolgár: egyszerre regényíró, irodalomtörténész, műfordító, kritikus és nyelvész, miközben dolgozott Angliában, és hoszszú ideig élt az Egyesült Államokban is. Szinte nincs olyan regénye, amelyre ne figyelt volna fel az irodalmi élet: francia, dél-afrikai, amerikai, angol, izraeli elismerések sora kísérte végig a munkásságát. Azon kevesek közé tartozik, akik kétszer is átvehették a Booker-díjat. Először egy fiktív polgárháborút feldolgozó regénye, a Michael K élete és kora, majd az apartheid utáni Dél-Afrikában játszódó, megrázó erejű Szégyen miatt. (Embereket kerülő életmódjára jellemző, hogy egyiket sem vette át személyesen.) Legismertebb, s talán az egész dél-afrikai irodalom legnépszerűbb műve egy Kavafi sz-vers újragondolásán alapuló allegória, A barbárokra várva.

Egy talán még igen, de két Nobel-díj már nem lehet puszta fellángolás. A világbajnokság rendezését elnyerő ország számára így ez nem a népszerűség kezdetét, hanem annak eredményét, a máig nem csökkenő érdeklődést jelentette.