Távirati stílusban

Iránban kivégeztek egy szunnita lázadót

Iránban kivégezték tegnap egy szunnita muzulmán lázadócsoport vezetőjét, Abdolmalek Rigit, akit számos merénylet elkövetésével vádolt Teherán. A Dzsundallah lázadócsoport a délkelet-iráni Szisztán-Beludzsisztán tartományban aktív, ahol az évtized elején alakult beludzs törzsek tagjaiból, s harcot folytat a síita vezetésű iráni rendszer ellen. (MTI)

Izrael listát vált a gázai blokádban

Izrael enyhít a Gázai övezet blokádján: mostantól nem az övezetbe bevinni engedett árukat sorolva fel, hanem a tiltottakat. Az új listán csak fegyverek és katonai célra használható anyagok szerepelnek majd. Az izraeli biztonsági kabinet vasárnap hagyta jóvá az új szabályozást. Ez gyakorlatilag azt jelenti – mondta –, hogy mától minden nem katonai jellegű árucikk szabadon bejuthat majd. (MTI)

Semjén egységre biztatott Erdélyben

Semjén Zsolt háromnapos romániai látogatásán szombaton, Kolozsváron az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ülésén vett részt, ahol kiderült, hogy a fórum alkotói, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között „két-három vonatkozásban ellentétes álláspontok” léteznek az erdélyi Kulturális Autonómia Tanács létrehozásával kapcsolatban, ezért az EMEF egy hét múlva Marosvásárhelyen újra összeül. A megbeszélések után Semjén kijelentette: a tárgyalásoknak világossá kell tenniük, hogy „a magyarságnak minél inkább egységesen kell politikai értelemben megjelennie”. (Kolozsvári tudósítónktól)

Megtorlást ígért Erdogan

Megtorlást ígért a török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan (képünkön) tegnap azoknak a katonáknak a temetésén, akiket kurd lázadók öltek meg az előző nap a délkeleti határtérségben. Kurd fegyveresek egy újabb rajtaütésben megöltek egy további török katonát. Az utóbbi évek legsúlyosabb összecsapása robbant ki szombatra virradóra török katonák és kurd lázadók között. Először kurd fegyveresek hajtottak végre rajtaütést egy határőrposzt ellen, a friss adatok szerint kilenc katonát megölve, tucatnyit megsebesítve. Majd a török hadsereg válaszcsapásában a légierő gépei a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki állásait bombázták. Ekkor 12 kurd lázadó vesztette életét. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.