Hayward, a másik BP-katasztrófa

Újabb bírálatokat váltott ki az olajcéggel szemben, hogy a BP főnöke a hét végén vitorlásversenyen vett részt. A BP-nek nemcsak az olajfolttal, a kommunikációval is meggyűlik a baja.

Már a mérsékelten csípős nyelvűek szerint is két katasztrófával kell megküzdeniük a Mexikói-öbölben élőknek és a kőolajszennyezés miatt aggódó amerikai közvéleménynek. Az egyik a kerti locsoló módjára elszabadult, akár napi 60 ezer hordós volumennel szivárgó olajkút a tengerfenéken, a másik viszont maga a BP főnöke, Tony Hayward.

Az 53 éves, kisfiús megjelenésű vezérigazgató a hét végén például azzal haragította magára az amerikai politikai osztályt, hogy – kipihenje csütörtöki „vallatását” a Capitoliumon – fiával vitorlásversenyen vett részt Angliában. – Hogy Tony Haywardöt idézzem, most aztán visszakapta az életét! – fogalmazott gúnyosan Rahm Emanuel, a Fehér Ház stábfőnöke, visszautalva a cégvezér korábban vihart keltett szavaira, amelyekkel saját „életminőségéért” aggódott. – Ez az arrogancia csúcsa! Annak a hajónak itt kellene lennie lent, hogy lefölözze az olajfoltot! – fakadt ki Richard Shelby, az egyik érintett öbölbeli állam, Alabama republikánus szenátora. A brit óriásvállalat kommunikációs osztálya azzal védekezett: ez az első alkalom, hogy Hayward az olajkút felrobbanása óta eltelt csaknem két hónapban érdemben a családjával lehetett. Sokan azonban úgy vélik: a pozíciójával járó csúcsjövedelem mellett – tavalyelőtt a bónuszokkal együtt 2,5 millió font, azaz 836 millió forint – több megértést is tanúsíthatna a „kisemberek”, az öbölvidék tönkrement halászai, rákászai, vendéglősei irányában.

Kisemberek? – nos, ilyet sem szabad mondani Amerikában. Carl-Henric Svanberg, a BP igazgatótanácsának svéd elnöke bocsánatkérésre kényszerült, amiért ezzel a kifejezéssel illette az öbölbeli károsultakat. A BP kommunikációs bakijait hosszasan soroló ChristianScienceMonitor című lap rámutat: miközben a svéd „smafolket” kifejezés egalitárius kicsengésű, az angol „small people” meglehetősen lekezelő. Különösen olyan ember részéről, akit Thaiföldön vár a jachtja – természetesen legkorábban az „olajcsap” elzárásának másnapján…

Ötvenmilliárd dollárt próbál felhajtani a BP olajtársaság a Mexikói-öbölben történt fúrótorony-katasztrófa költségeire. A The Sunday Times vasárnapi brit lap szerint a cég igazgatótanácsa a múlt héten hagyta jóvá a „titkos tervet”, hogy a vállalatnak legyen elég készpénztartaléka a kártérítési igényekre. A lap úgy tudja: a BP már a napokban megjelenhet a piacon egy 10 milliárd dolláros kötvénnyel. A cég tárgyal bankokkal is egy 20 milliárd dolláros hitelről, és további 20 milliárd dollárt remél vagyoneladásból felhajtani a következő két évben. (MTI)

Hayward a kongresszusban
Hayward a kongresszusban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.