Ám Awil két fontos tekintetben különbözik a többiektől: automata, töltött táras Kalasnyikov gépkarabély lóg a vállán, és olyan haderő tagja, amelyet lényegében az Egyesült Államok fegyverez fel és pénzel.

„Hé, te!” – kiált rá a dühtől eltorzuló angyalarcával egy teherautó vezetőjére, aki megpróbál átcsúszni a fiú ellenőrző pontja mellett. „Tudod te jól, mit csinálok itt!” És fenyegetően meglóbálja a fegyverét: „Állítsd le a kocsit!” A vezető azonnal megáll. Szomáliában az ember könnyen elveszítheti az életét, és kevesen akarják azt egy 12 éves gyerek hangulatától függővé tenni.

Köztudott, hogy Szomália radikális iszlám felkelői focipályákról szednek össze gyerekeket, és harcosokat csinálnak belőlük. Ám Awil nem felkelő. Ő Szomália átmeneti szövetségi kormányát szolgálja, amely a terrorizmus elleni amerikai stratégia egyik meghatározó eleme Afrika szarván.

Szomáliai emberjogi csoportok és ENSZ-tisztviselők szerint az ország kormánya, amelynek fennmaradása a nyugati segítségnek köszönhető, gyermekek százait, vagy ki tudja, hányat tart a frontokon, köztük kilencéveseket.

Gyermek katonákat világszerte bevetnek, de az ENSZ szerint a szomáliai kormány az ezt tiltó rendelkezések „legkitartóbb megsértői” közé tartozik, s együtt emlegetik olyan hírhedt felkelőcsoportokkal, mint Az Úr ellenállási hadserege, Ugandában.

Szomáliai kormánytisztviselők elismerik, hogy elmulasztották a megfelelő ellenőrzést. Elárulták azt is, hogy az amerikai kormány hozzájárul katonáik zsoldjához, ami felveti annak a lehetőségét, hogy e gyerek harcosok egy részét az amerikai adófizetők finanszírozzák.

ENSZ-tisztviselők elmondták, speciális elképzeléseket ajánlottak a szomáliai kormánynak a gyerek katonák leszerelésére. Ám az ország vezetői, akik évek óta küzdenek az előrenyomuló felkelőkkel, akiket megbénítanak az elkeseredett belharcok, mindeddig nem reagáltak.

Több amerikai tisztségviselő is elmondta, hogy aggasztja őket a gyermek katonák alkalmazása, és nyomást gyakorolnak szomáliai partnereikre, hogy vegyék komolyabban az ügyet. Ám amikor feltettük a kérdést, miként tudja az amerikai kormány garantálni, hogy nem használnak fel amerikai pénzt gyerekek felfegyverzésére, az egyik illetékes csak ennyit mondott: „Nincs jó válaszom erre a kérdésre.”

Az UNICEF, az ENSZ gyermekvédelmi szervezete szerint csak két ország nem iktatta még törvénybe a gyermekjogok védelméről kötött nemzetközi megállapodást, amely megtiltja 15 évnél fi atalabb katonák alkalmazását: az Egyesült Államok és Szomália.

Sok emberjogi csoport ezt elfogadhatatlannak tartja, és Barack Obama elnök, amikor kampányában felmerült a kérdés, nem ellenezte álláspontjukat. „Zavarba ejtő, hogy Szomáliával, egy jogrend nélküli állammal találjuk magunkat egy társaságában” – jegyezte meg Obama.

E jogrend nélküli országban sima, szőrtelen arcok leskelődnek óriási fegyverek mögül. Szétlőtt épületekben gyerekek lövedékeket táraznak be, amelyek kétszer akkorák, mint az ujjaik. Ellenőrző pontokon szolgálnak a tengerparti vidékeken, hatalmas teherautókat állítanak le, bár még a motorháztetőt is alig érik fel.

Szomáliai kormánytisztviselők elismerik, hogy egy állandó hadsereg gyors felállítása során nem válogattak. „Őszinte leszek” – mondta egyikük, aki a kényes kérdésről csak név nélkül volt kész beszélni –, „mindenkit meg akartunk szerezni, aki képes volt fegyver hordozására.”

Awil küzd, hogy elbírja a magáét, hiszen annak súlya majd 5 kiló. A szíj belevág csontos vállába, ezért folyamatosan grimaszolva az egyik válláról a másikra veti át.

Időnként segítséget kap bajtársától, a 15 éves Ahmed Hassantól. Ahmed elmondta, hogy őt több mint két évvel ezelőtt, 12 éves korában küldték el katonai kiképzésre Ugandába, bár állítását független forrásból nem lehetett megerősíteni. Amerikai katonai tanácsadók segítenek a szomáliai kormánykatonák kiképzésében, Ugandában.

„Az egyik dolog, amit megtanultam” – magyarázta Ahmed élénken –, „hogyan öljek késsel.”

A szomáliai gyerekeknek nem sok lehetőségük van. Miután a kormány 1991-ben összeomlott, egy egész nemzedék került az utcára. A legtöbb gyerek soha sem járt iskolába, soha nem játszott parkban. Csontjaikat elsatnyították a háborúk okozta éhínségek, lelküket eltorzították a gyilkosságok, amelyeknek tanúi voltak.

„Hogy mit élvezek?” – tette fel a kérdést magának Awil, s megadta a választ is. „Élvezem a fegyveremet.”

Sok helybéli gyerekhez hasonlóan a háború idő előtt megkeményítette. Szereti a cigarettát, és qatfüggő. A qat keserű levél, Awil naponta rágja, és abban a néhány órában, amikor ezt teszi, eltűnik a komor valóság.

Jemenbe menekült szülei elhagyták, meséli, és 7 éves korában csatlakozott egy fegyveres csoporthoz. Manapság más kormánykatonákkal együtt egy cigarettásdobozokkal és szennyes ruhával teli ház egyik zugában él. Awil nem tudja pontosan, milyen idős. Parancsnoka szerint 12 lehet, de errefelé ritka a születési bizonyítvány.

Awil mosatlan kézzel tömi magába a zsíros rizst, mert nem tudja, hogy legközelebb honnan jut ételhez. Zsoldja napi másfél dollár – de ezt is csak néhanapján kapja meg, akárcsak a legtöbb katona. Ágya legyeklepte matrac, amelyen két másik gyerek katonával osztozik: Ali Deeq 10, Abdulazit 13 éves.

„Iskolában lenne a helye” – mondja Awil parancsnoka, Abdisalam Abdillahi. „De nincsenek iskolák.”

Ali Sheikh Yassin, a mogadishui Elman Béke- és Emberjogi Központ alelnöke elmondta: az 5–10 ezer fősre becsült kormánycsapatok katonáinak 20 százaléka gyerek, míg a felkelőknél az arányuk 80 százalék. A vezető felkelőcsoportot, amely mind közelebb kerül az al-Kaidához, Shababnak hívják – ami arabul ifjúságot jelent.

„Ezeknél a gyerekeknél olyan könnyű az agymosás” – így Yassin. „Még pénzt sem kell adni nekik.”

A tengernyi veszély közül, amelyekkel Awilnak szembe kell néznie, az egyik a gyakori tűzpárbaj saját szakasza és egy másik klánból való kormánykatonák alkotta egység között. Szomália kormányzatát szétfeszítik a belső ellentétek, a miniszterelnök hivatalától egészen az utcákig.

„Elvesztettem a reményt” – halljuk Sheik Yusuf Mohamed Siad védelmi minisztertől, aki a múlt héten több minisztertársával együtt hirtelen lemondott. „Ez a sok nemzetközi kiképzés csak arra jó, hogy a Shabab katonákat kapjon” – tette hozzá, azzal, hogy növekedett a dezertálások száma. (...)

A cikk 2010. június 14-én jelent meg a The New York Times hasábjain.

A 15 éves Ahmed Ugandában kapott kiképzést három évvel ezelőtt