A hazugság bajnoka
A történet jó másfél évtizedes. A francia televízió 1-es csatornája, a TF1 sztárja és esti híradós műsorvezetője, Patrick Poivre d’Arvor interjút készített a kubai forradalom – akkor még – teljhatalmú vezetőjével, Fidel Castróval. Már nem emlékszem, hogy a commandante miről mesélt, nem is érdekes, az viszont sokkal izgalmasabb, hogy másnap este a tévés újságíró pironkodva kért elnézést a nézőktől az „interjú” miatt. Amelyről kiderült – a kubaiak párizsi nagykövetsége segített a felfedezésben –, hogy valójában nem interjú volt, hanem sajtótájékoztató, amelyen a francia operatőr olyan ügyes beállításokban fényképezte a kubai pártvezetőt, mint ha a sztárriporterrel beszélgetett volna. Poivre d’Arvor még évekkel később, izgalmas karrierjéről szóló könyvében is szégyenkezve beszélt a kínos incidensről.
Ám a francia tévés csínytevése szolid szalontánc ahhoz képest, amit Tommaso Debenedetti olasz újságíró produkált az álinterjúk műfajában. Mint a közelmúltban kiderült róla: nem kevesebb mint 79 olyan exkluzív interjút publikált a különböző olasz lapokban, amelyeknek beszélgetőpartnerei világszerte ismert személyiségek. A dalai lámától Lech Walesáig, Mihail Gorbacsovtól Elie Wieselig, Noam Chomszkytól Joseph Ratzingerig – utóbbival 2005-ben, még pápává választása előtt „találkozott” – sok mindenkit meginterjúvolt, persze csak a képzelet szintjén. Az álinterjúk azonban rendre megjelentek, és az olasz lapszerkesztők – többnyire kevésbé ismert, vidéki sajtótermékekről van szó – újabb és újabb skalpok megszerzésére biztatták az imposztort. Ő pedig örömmel belement a „játékba”.
A spanyol El Paísnak nemrég adott interjújában Debenedetti felfedi, hogy kényszerűségből csúszott a csalásba. Pályája kezdetén komoly újságíró volt, és tisztességes eszközökkel próbálkozott, de ilyen módszerekkel – állítja – Itáliában képtelenség egyről a kettőre jutni. Külső szerzőtől csak olyan cikkeket vesznek meg, amelyek „nagyot szólnak”, így aztán mindenki ügyeskedik. Országos lapoknál persze nehezebb eladni a fals cikkeket, interjúkat, a kisebb vidéki lapok azonban kapnak rajtuk. Pedig nyilván tudják, hogy nem valóságos interjúkról van szó. De nekik csak az számít, hogy az interjúalany neves legyen; ha kiderül a turpisság, mossák kezeiket, és a balhét a szerzőnek kell elvinnie.
Az imposztorrá lett Debenedetti most már élvezi a hazugság olasz bajnokának szerepét, sőt arra készül, hogy könyvben is kiadja hamis interjúinak gyűjteményét. Az előszót Philip Roth Pulitzer-díjas amerikai íróval, az Isten veled Columbus és az Amerikai pastoralneves szerzőjével íratná. Azzal, aki valójában lebuktatta őt. Debenedetti ugyanis az író szájába adta, hogy csalódott Obamában, pedig a választási kampányban még lelkes híve volt. A hír Philip Roth fülébe jutott, aki elhűlve kérdezte: ki az a Debenedetti? Sosem beszéltem ilyen nevű újságíróval.
