A föld alatt már gazdag Afganisztán

Az USA csaknem ezermilliárd dollár értékű, eddig feltáratlan ásványkincsre bukkant az ázsiai országban. Ugyanakkor a mértékadó amerikai sajtó újra feltűnően élesen ír az Obama-féle stratégia, illetve a kabuli hozzáállás és a mindennapi valóság közötti szakadékról.

Oroszországhoz is lehet mostantól hasonlítani Afganisztánt: „csak” felül szegény, alul ellenben igen gazdag. A The New York Times hétfői címlapján, amerikai információkra és hivatalos dokumentumokra hivatkozva azt írja: az ázsiai ország a világ egyik vezető bányászati központjává válhat, így például – az elektronikai iparban nélkülözhetetlen – lítium Szaúd-Arábiájává. Mégpedig az óriási, csaknem ezermilliárd dollár értékű, eddig feltáratlan és felbecsületlen ásványkincseinek köszönhetően, amelyek volumenét most a Pentagon szakemberei és amerikai geológusok mérték be. A többi közt mintegy 420 milliárd dollár értékű vasércet, 274 milliárd dollárnyi rezet rejt az afgán föld – különösen a középső országrész nyugattól északkeletig húzódó sávjában. De 25 milliárdnyi arany és ötmilliárdnyi ezüst is akad a földtani vizsgálatok szerint.

A Times szerint az ásványkincstömeg akár az afgán háború kimenetelét is befolyásolhatja. A kérdés, hogy miként.

A vezető amerikai sajtó a napokban feltűnően „elővette” Afganisztánt és külön a kabuli vezetést – rámutatva az Obama-féle stratégia, illetve a Karzai-féle vezetés hozzáállása, továbbá a mindennapi valóság közötti szakadékra. ATheWashington Post a különösen nyugtalanító fejlemények közé sorolja két Amerika-párti felsővezető – a belügyminiszter és a hírszerzési főnök – minapi menesztését és ennek üzenetét: Hamid Karzai elnök (akit feltűnően nyájasan és a nézeteltéréseket a nyilvánosság előtt kerülve fogadtak Washingtonban) elveszítette a hitét az amerikai és NATO-erőfeszítésekben. Ahogy közeleg a kivonulás 2011. júliusi kezdete, mind nyugtalanítóbb, hogy Karzai a tálibok vonatkozásában is saját útját járja, az európai szövetségesek pedig képtelenek „összedobni” még 450 kiképzőt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.