Horvátország kiadja Djindjics gyilkosát Szerbiának

Alkotmányt is módosít a horvát parlament azért, hogy kiadhassa Zoran Djindjics egyik gyilkosát Szerbiának. A néhai szerb kormányfő megölésére szőtt összeesküvésnek a múlt héten elfogott résztvevője ugyanis szerb-horvát kettős állampolgár. A horvát alaptörvény pedig tiltja horvát állampolgárok kiadatását az Európai Unión kívüli országoknak. A horvát parlamenti pártok között nincs vita a módosításról, állítólag már a héten megszavazhatják – jelentette az MTI.

A szerb sajtó a hét végén jelentette be, hogy Belgrád hivatalosan is kérte Horvátországtól Sretko Kalinics, a hírhedt „zimonyi klán” tagjának kiadatását. Ez utóbbi bűnszervezet tervelte ki és hajtotta végre a Slobodan Milosevics diktatúrája utáni első szabadon választott szerb kormány vezetőjének, Zoran Djindjicsnek a megölését. A 36 éves Kalinicsot –akit Szerbiában távollétében 30 év börtönbüntetésre ítélték a Djindjics-gyilkosságban való részvételéért – a horvát főváros közelében fogták el sokévi bujkálás után. A rendőrség úgy jutott a nyomára, hogy Kalinics súlyosan megsebesült, mert valamikori cinkosa, a „zimonyi klán” egy másik tagja, az azóta szintén kézre kerített Milos Simovics kétszer rálőtt. A szerb sajtó tudni véli, hogy a leszámolás azért történt, mert Kalinicsnak viszonya volt Simovics Belgrádban élő feleségével.

A szerb és a horvát igazságügyi minisztérium ezzel egyidejűleg lázasan dolgozik egy kétoldalú kiadatási egyezmény szövegezésén. A megállapodás értelmében Szerbia és Horvátország kölcsönösen kiadná egymásnak a bűnszervezetben elkövetett bűntettekkel, illetve egyéb súlyos bűncselekményekkel gyanúsított szerb, illetve horvát állampolgárokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.