Életfogytiglan a srebrenicai népirtásért

Működésének kezdete óta a legsúlyosabb ítéletét hozta meg tegnap a hágai Nemzetközi Törvényszék: életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt két volt szerb katonai parancsnokot a Srebrenicában elkövetett népirtás miatt. A 70 éves Ljubisa Beara és az 53 éves Vujadin Popovics mellett az ügy öt további vádlottja (a boszniai szerb hadsereg négymásik egykori tisztségviselője, illetve egy volt rendőrtiszt) öttől 35 évig terjedő börtönbüntetést kapott háborús bűnök és emberiesség elleni bűncselekmények vádja alapján.

Az ügyész tavaly szeptemberben valamennyi vádlottra életfogytiglani büntetést kért. Mind a hét vádlott ártatlannak vallotta magát a tárgyaláson, amelynek során a törvényszék több mint háromszáz tanút hallgatott meg – jelentette az MTI. A srebrenicai mészárlás a második világháború óta Európában példátlan tömeggyilkosság volt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a muzulmánok lakta Srebrenica kelet-boszniai várost, annak ellenére, hogy az ENSZ-védelem alatt állt. Nyolcezer embert – zömmel férfiakat – elhurcoltak, többségüket agyonlőtték, és tömegsírban temették el. Az AP hírügynökség által megkérdezett szakértők szerint a tegnapi ítéletnek hatása lesz a 2008-ban Belgrádban elfogott Radovan Karadzsics perének kimenetelére is. Csütörtöki ítéletükben az bírók azt hangsúlyozták: az elítéltek legbrutálisabb tetteiket a szintén népirtással vádolt Karadzsics utasítására követték el.

Mindeközben az elmúlt két napban elfogták Horvátországban a Zorán Djindjics szerb kormányfő 2003-as meggyilkolását végrehajtó „zimonyi klán” két tagját. Milosz Simovicsot és Szretko Kalinicsot egyaránt harminc-harminc évi börtönbüntetésre ítélte a bíróság 2007-ben, távollétükben. A zimonyi klán négy másik tagját körözik még a Djindjics-gyilkosság ügyében. Elfogásuk maffiafilmbe illik: Kalinicsot szerdán tartóztatták le, miután Simovics rálőtt. A szerb sajtó szerint kábítószerügylettel kapcsolatos leszámolás történt. Simovicsot néhány órával később fogta el a rendőrség, amikor Morovic falu közelében próbált titokban Szerbiába jutni. Simovicsot és Kalinicsot azzal is gyanúsítják, hogy három éve brutálisan megölték a Djindjics-gyilkosság miatt indult per egyik koronatanúját.

Nem tudni, hogy Simovicsot a horvát vagy a szerb rendőrség fogta-e el: a horvát belügyminisztérium közlése szerint „közös akcióval” kerítették kézre. A két ország hatóságai az elmúlt években összefogtak, hogy együtt csapjanak le a szervezett bűnözésre.

Még egy fontos lépést tett egymás felé kedden Szerbia és Horvátország: katonai együttműködésről írtak alá megállapodást. – Fontos változások történtek a közelmúltban – nyilatkozta a Reutersnek a dokumentum aláírása előtti napon Ivo Josipovic horvát elnök. – Számomra ez amegállapodás a kapcsolatok normalizálódásának komoly jele, és jó kilátásokkal kecsegtet a jövőre nézve – mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.