Rejtélyes halálesetek az orosz hadseregben

Az öngyilkosság a legfőbb halálok az orosz hadseregben. A hivatalos adatok szerint öt év alatt csaknem háromezren végeztek magukkal a szolgálati idő alatt. Jogvédő szervezetek szerint az esetek nagy része mögött valójában felderítetlen bűncselekmények állnak, a tiszti visszaélésektől a sorozottak közötti hierarchiát meghatározó erőszakig, sőt a sajtó még az illegális szervkereskedelmet sem zárja ki.

A héten a Novaja Gazeta olyan „öngyilkosokról” számolt be, akiknek a holttestét a rokonok megmagyarázhatatlan varratokkal és sérülések nyomaival kapták vissza.

– Én nem hiszem, hogy szervkereskedelemről volna szó, tény azonban, hogy rengeteg a feltáratlan haláleset, amit az egyszerűség kedvéért öngyilkosságnak minősítenek. A cikk inkább erre a problémára szeretné felhívni a figyelmet, mivel a társadalom sajnálatos módon hozzászokott, hogy a sorkatonák közül a seregben sokan meghalnak – mondta lapunknak a Katonaanyák Bizottságát vezető Valentyina Melnyikova, megjegyezve, hogy az erőszakot és a katonák kiszolgáltatottságát a professzionális hadsereg bevezetése részben orvosolná.

Korábban az orosz vezetés sem zárta ki az 1,13 milliós hadsereg (beleértve a népes tiszti állományt és a kiszolgáló személyzetet) további csökkentését és a sorozás megszüntetését, ám a tervtől Moszkva fokozatosan eltávolodott. A kötelező szolgálati idő ugyan egy évre csökkent, és elméletileg a „forró pontokon” – így az Észak-Kau kázusban folyó terrorelhárító akciókban – csak hivatásosok szolgálhatnak, de a sorozás továbbra is fennmarad, sőt a besorozás felső korhatárát 27-ről 30 évre emelnék, legalábbis a vezérkar mobilizációért felelős vezetője, Vaszilij Szmirnov tábornok májusi javaslata nyomán. Igaz, szerdán a védelmi miniszter, Anatolij Szergyukov azt vázolta, hogy a jelenleg 150 ezer szerződéses katonák számát 250 ezerre emelik. Ám még ez is elmarad a 2003-ban meghirdetett reform 400 ezer fős irányszámától.

A lapunknak nyilatkozó Melnyikova szerint az évente két alkalommal besorozandó 270 ezer katona biztosításához 2,7 millió fiatalt vizsgálnak meg, teljesen feleslegesen. Ugyanis – mint állította – a gyakorlatban gyakran nem is az egészségügyi állapot dönt, hanem a korrupció. – Még azoknak is egyszerűbb ezer dollárt fizetniük megfelelő helyre, akik orvosilag valóban alkalmatlanok a szolgálatra, mint legálisan érvényesíteni a jogaikat – jelentette ki a jogvédő. A Kremlhez lojális kvázi ellenzéki Orosz Liberális Demokrata Párt (LDPR) a héten javaslatot tett arra, hogy a szolgálatot egymillió rubel (1 rubel kb. 7,5 forint) megfizetésével legálisan is ki lehessen váltani. A Putyin kormányfő vezette, kétharmados többséggel bíró Egységes Oroszország párt azonban nem támogatja a tervet. Melnyikova szerint a kezdeményezés a „szegények hadseregét” hozná létre, és csak növelné a korrupciót.

Öt évet kaphat az a négy orosz katona, akik kifosztották a Szmolenszk mellett április 10-én lezuhant lengyel elnöki gép néhány áldozatát. Az ügyészség alá rendelt Nyomozati Hatóság (SZK) szerint a katonák négy bankkártyát tulajdonítottak el a katasztrófa helyszínén, ebből háromról vettek le összesen kétezer dollárt, amit alkoholra és ételre költöttek.

Katona egy látogató diákkal tréfálkozik
Katona egy látogató diákkal tréfálkozik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.