– Mi már nem azért adunk pénzt, hogy kedvezményben részesüljünk, hanem hogy ne kerüljünk hátrányba. Ha nem kap pénzt, a bürokrata a kisujját sem mozdítja érted – fejti ki Oleg, egy odesszai fuvarozócég alkalmazottja, aki maga is éveket dolgozott az állami adminisztrációban.

A vzjatka gyors és könnyű pénzszerzési mód, mely a mindennapi élet valamennyi területét átszövi, és mivel nincsenek rá súlyos szankciók, hagyománya a Szovjetunió után Ukrajnában is tovább virágzik. A politikai elit természetesen élen jár: Julija Timosenkót többször megvádolták már vesztegetéssel, Szergej Tigipko elnökhelyettes, az egyik leggazdagabb ukrán pedig egy interjúban elismerte: ő is ad csúszópénzt, mivel másképp nem megy a hazai üzleti életben.

Az átlagember leggyakrabban orvosoknak, tanároknak és a közlekedésrendészet embereinek ad pluszpénzt, de a bíróságokon is elterjedt a megvesztegetés. Pitiánerebb ügyekre hrivnya, súlyosabbakra dollár a gyógyír. – Időt és fáradságot takarítok meg, ha egyből odaadom a pénzt, amikor az úton megállít a rendőr. Nem kell szabálytalanságot elkövetni, találnak okot a bírságra, például hiányos az elsősegélydoboz, vagy túl sötét a szélvédő üvege – sorolja kérdésemre a leggyakoribb indokokat Oleg.

A szolgáltatásért pluszban fizetett összeg, mint az alacsony fizetések kompenzációja, különösen az oktatás és az egészségügy területén jellemző. A szülők, majd később maguk a diákok is fizetnek az óvodai, iskolai, egyetemi felvételiért, a jó tanulmányi eredményért járó aranymedálért, a vizsgákért és a diplo máért a tanároknak. Az elterjedt nézet szerint, még ha képes is vagy önállóan magas pontszámot elérni, jobb, ha fizetsz, nehogy lerontsák a jegyed. Nemcsak bankókat szokás csúsztatni, van amikor édességgel vagy alkohollal intézik el a „hálát”. Vizsga előtt mindenképp pozitív benyomást tesz egy doboz bonbon a professzornak, mintegy előre megköszönve fáradozásait. Ez azonban még nem jelent érdemjegyet, csupán lehetőséget a követelmények teljesítésére. Szonya, az Odesszai Nemzeti Egyetem harmadéves bölcsészhallgatója, aki elvből nem ad borítékot, ritka kivételnek számít: – Eddig még semmiért sem fizettem, inkább keményen tanultam a számonkérésekre. Viszont sok esetben ferdén néztek rám emiatt, és könnyebb volt a vizsga annak, aki fizetett.

A kar és az intézmény presztízsétől függően változik a „vizsgadíj”. A kevéssé megbecsült, történelem szakon végzős, Julia és diáktársai például fejenként 50 hrivnyát (körülbelül 1500 forint) fizetnek.

– Ha másodszorra is az egész évfolyam bukik a vizsgán, akkor tudjuk, hogy a tanár pénzt akar. Ha nyíltan közölné, bűncselekményt követne el, de ha mi magunk ajánljuk fel, mindig elfogadják, és megoldódik a probléma – avat be a csúszópénz lélektanába.