A fehér az egész európai kultúrában a tisztaságot, a szépséget testesíti meg, s ami szennyes vagy rút, az fekete. Ez önmagában még nem lenne baj, de ez a sztereotípia – köszönhetően az európai gyarmatosítóknak – áthatotta a társadalmi viszonyokat világszerte, de különösen Afrikában. Az orvosok hiába hangoztatják veszélyeit, a bőrfehérítés ma sem csillapodó szokás, egyrészt mert történelmi gyökerei vannak, másrészt – olykor nem is alaptalan – társadalmi hiedelmek kapcsolódnak hozzá. Ázsiában és Afrikában több száz millió eurós üzlet a bőrfehérítő krémek, szappanok forgalmazása annak ellenére, hogy az orvosok mind hangosabban hívják fel a figyelmet ezek veszélyeire.

Serge Bilé francia-elefántcsontparti újságíró  szerint alapvetően a gyarmatosítás, az európaiak hatalmi dominanciája a felelős. Egyes feljegyzések szerint az afrikaiak, akik először testi közelségbe kerültek az európaiakkal dörzsölték „vendégeik” bőrét, megérintették, hogy meggyőződjenek róla, nem valami csalafintaság eredménye-e a különös külső. A baj azzal kezdődött, amikor a látogatók hódítókká váltak, fejlettebb haditechnikájuk, ravaszságuk révén eluralkodtak a fekete kontinensen, s ezt tetézte a mind nagyobb méreteket öltött rabszolga-kereskedelem. A gyarmati társadalomban emberi életet csakis a fehérek élhettek, minden, ami az életben jó és kívánatos, a feketék csak a fehérektől és a fehéreknél láthatták. Megszilárdította ezt a „rendet” néhány tradíció is. A legismertebb talán a középkori Mali Birodalom védő szelleme, al-Faruk, aki fehér lovon ülő fehér vitézként élt a közhiedelemben.

A rabszolga-kereskedelem korában (XVI-XVIII. század) a feketék komplexusa a fehérekkel szemben egyre erősbödött, különösen attól fogva, hogy az első mulattok „közvetítő” szerepüknek köszönhetően magasabb társadalmi pozícióhoz jutottak, mint amit feketék bármikor is elérhettek a gyarmati társadalomban. Az európaiak nagyobb technikai fejlettsége és a kereszténység terjesztése, amelynek ikonjait gyakran átható fehérség, fényesség jellemzi, voltak annak a „koktélnak” a hozzávalói, amelyből az afrikaiak pszichológiai alávetettsége „kevertetett”. Ezt tovább nyomatékosították a fehérek előítéletei a feketékkel szemben, így az afrikaiakban óhatatlanul kialakult az érzés: „amíg fekete a bőröd, senki vagy”, s természetes, hogy ettől szabaulni igyekeztek.

A kapitalizmus térhódítása, a reklámok megjelenése még inkább erősítette a „fehér” kultuszát. A talán nem is mindig tudatos rasszizmusra jellemző volt a gyarmati francia nyelvjárásból eredő „Y’a bon Banania” (Banania, ez a jó!) szlogen, amely egy ugyancsak a múlt század elején ismert csokoládéitalt népszerűsített. Ez később önálló életre kelt, s a y’a bon kifejezés, a Banania dobozáról a vevőre mosolygó férfialak miatt is jópajtás értelmet kapott. Korabeli európai megközelítésben a nyitás és a tolerancia szép megnyilvánulása. De egyes afrikai jogvédők szerint inkább jelezte az európaiak részéről Afrika rasszista és kolonialista megközelítését, erősítette az afrikaiakról, mint kedélyes, ám buta emberekről alkotott képet.

Mintegy száz esztendeje a fekete bőrszínt Európában még valamiféle rendellenességnek tartották, amit gyógyítani kell. Kapóra jött a kor egyik leghíresebb felfedezése, a röntgensugár. S természetesen, ami embertelenségekre felhasználható, azt az ember fel is használja. Egy philadelphiai orvos – persze, „gyógyító” szándékkal – kísérleteket végzett feketéken, anélkül, hogy beleegyezésüket kérte volna. Ezek eredményeként 1908-ban a francia La Nature című folyóiratban megállapította: „A felvételeket megsokszorozva egészen addig, amíg a kísérlet alanya erővel bírja, egyetlen lemez felhasználásával sikerült teljesen kifehéríteni a bőrt, s felváltani a sötétbarnát egy olyan színárnyalattal, amelyet a szemtanúk úgy jellemeztek: betegesen sápadt.”

Meglepő fordulatot hozott a gyarmatbirodalmak felbomlása, az afrikai államok függetlenné válásának nagy hulláma a hatvanas években. Ahelyett, hogy – a négritude mozgalom és az amerikai fekete polgárjogi harc erősödése nyomán – Afrikában is feltámadt volna a fekete büszkeség, minden korábbinál nagyobb lendületet vett a bőrfehérítés divatja. Bilé ezt az áldozatnak az agresszorral való azonosulásának pszichoanalitikai elméletével magyarázza. Az előítéletek még ma is azt sugallják a színes bőrű embereknek, hogy csak akkor juthat előrébb, léphet feljebb a munkahelyi és/vagy társadalmi ranglétrán, ha bőre fehér (lesz), s csak a fehér a szép, a jó, ahogy e kozmetikai szerek reklámai a szőke, fehér bőrű hollywoodi hírességekkel hirdetik világszerte.