Elszólta magát az amerikai sajtó doyenne-je

Első sor, középen a Fehér Ház sajtótermében – a széken saját névtábla, mint senki másnak. Rajta: Helen Thomas. Tagadhatatlanul egyszemélyes intézménnyé nőtte ki magát az amerikai média doyenje – pontosabban: doyenne-je –, aki John F. Kennedy-től kezdve minden elnökről tudósított.

Az újságírónőt tavaly, 89. születésnapján BarackObama külön süteménynyel ajándékozta meg, ugyanis történetesen egyazon napon ünneplik világra jöttüket.

Mindennek most vége: Thomas bejelentette – nem teljesen önkéntes – visszavonulását. Mégpedig azért, mert elfogyott a levegő körülötte egy, az internetet is bejárt kijelentése nyomán. Egy vele összefutó rabbibloggernek azt mondta: „a zsidók menjenek el a fenébe Palesztinából”, mégpedig „Lengyelországba, Németországba, Amerikába és mindenhová máshová.” Az általános döbbenetet keltett szavak nyomán az egyébként libanoni keresztény szülőktől, már Amerikában születettThomas „mély sajnálkozását” fejezte ki, majd magyarázni kezdte, hogy a közel-keleti béke híve, de a lavinát nem tudta feltartóztatni. Először törölték a beszédet, amit egy Washington melletti középiskola évzáróján mondott volna el, majd az ilyen szerepléseit szervező ügynökség is búcsút mondott neki. Kemény bírálatot fogalmazott meg munkaadója, a – többi közt a legnagyobb példányszámú texasi újságot, a Houston Chronicle-t kiadó – Hearstlapcsoport is, ahonnan Ari Fleischer, George W. Bush szóvivője szerint például azonnal ki kellett volna rúgni Thomast. Sajtótörténeti érdekesség, hogy az Amerikában az első alkotmánykiegészítésben garantált szólásszabadságot igen komolyan vevő hatalom is megszólalt. Ezt éppen az a különleges kapcsolat indokolta, amelynek révén Thomas az évtizedek alatt gyakorlatilag a Fehér Ház kitüntetett élő bútordarabjává vált. Robert Gibbs, Obama szóvivője is a „bántó és elítélendő” fordulattal bélyegezte meg a riporternő szavait.

Általános tanulság? A fehér házi tudósítók szövetsége most fontolgatja, hogy fenntartott helyük lehessen-e a kommentátoroknak a sajtóteremben. Helen Thomas az utóbbi években ugyanis publicistaként dolgozott, és a keddi The New York Times rámutat: ez idő alatt véleményét egyre sarkosabban, csípősebben fogalmazta meg.

A két születésnapos: Helen Thomas Obamával tavaly augusztusban
A két születésnapos: Helen Thomas Obamával tavaly augusztusban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.